Lavrov letagadta, hogy a háborúnak köze lenne az élelmezési válsághoz, majd lelépett a G20-as csúcsról

2022. július 8. – 14:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a konferencia vége előtt elhagyta a G20-as csúcsot, mert szerinte a nyugati országok csak Oroszországot kritizálták, és nem azzal foglalkoztak, amiért a szervezet összejött – írja a Guardian.

Mielőtt elment, még kijelentette, hogy az orosz inváziónak speciális katonai műveletnek semmi köze a kialakult élelmezési válsághoz. Ez nem feltétlenül igaz, ahogy ebben a cikkünkben bemutattuk. Reggel a külügyminiszter azt mondta, hogy ha a Nyugat nem fogadja el az ukrán vereséget, akkor nincs értelme tárgyalni.

Szergej Lavrov orosz- és Carlos Alberto Franca brazil külügyminiszterek a pénteki G20-csúcson – Fotó: Russian Foreign Ministry / Sputnik / AFP
Szergej Lavrov orosz- és Carlos Alberto Franca brazil külügyminiszterek a pénteki G20-csúcson – Fotó: Russian Foreign Ministry / Sputnik / AFP

Azt is kijelentette, hogy szerinte a nyugati országok erőltetik rá Ukrajnát, hogy nyugati fegyvereket használjanak. Akkor sétált ki, amikor Annalena Baerbock német külügyminiszter szót kapott. Nem sokkal később azt mondta, hogy azért utazott Balira, hogy megnézze, „hogy lélegzik a Nyugat”. Mikor látta, hogy sok ország nem arra használja a csúcsot, amire szerinte az való lenne, inkább távozott.

„Agresszorok, betolakodók, megszállók. Elég sok ilyesmit hallottunk ma”

– panaszolta az orosz külügyminiszter. Rámutatott, hogy a nyugati országok Oroszországot akarták elszigetelni a szankciókkal, ehhez képest Boris Johnson a pártjától szigetelődött el – bár a kettőnek valójában semmi köze egymáshoz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!