Kalinyingrád miatt fenyegetőzik Oroszország

2022. július 8. – 18:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország „kemény intézkedéseket” ígért Litvániával és Európai Unióval szemben, ha nem áll helyre a kalinyingrádi orosz exklávéba tartó áruszállítás. „Ha a helyzet nem stabilizálódik a következő napokban, Oroszország keményen fel fog lépni Litvánia és EU ellen” – mondta az orosz külügyi szóvivő, Maria Zakharova.

Litvánia június közepén jelentette be, hogy az uniós szankcióknak megfelelően elvágják a területükön áthaladó vasúti teherforgalmat, megakadályozva, hogy a szankciók hatálya alá tartozó áruk Kalinyingrádba jussanak.

Litvánia kész lenne a kompromisszumra, ami mentességet adna a területen áthaladó árukra, de még nem sikerült megállapodásra jutni a kérdésben.

Az enklávé körül kialakult helyzetről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

Oroszország elsüllyeszthetetlen anyahajója körül kezdődhet fegyverkezési verseny Moszkva és a NATO között

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!