Testükkel védték kétéves gyereküket a chicagói lövöldözésben meghalt szülők

2022. július 6. – 09:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gyilkossággal vádolják a július 4-i, hét ember halálával végződő lövöldözés elkövetőjét.

Egy kétéves gyerek anyja és apja is a július 4-i, chicagói lövöldözés áldozatai között van, írja a BBC. Az amerikai nemzeti ünnepen a lövöldözéssel gyanúsított 21 éves Robert E. Crimo egy épület tetejéről nyitott tüzet a felvonuló tömegre. Crimo, aki a lövöldözés idején női ruhát viselt, hogy elfedje személyazonosságát, több mint hetven lövést adott le. Később önként feladta magát. A lövöldözésben heten meghaltak és harmincan megsérültek.

A hatóságok közlése szerint a hétfői lövöldözés áldozatai a 35 éves Irina McCarthy, a 37 éves Kevin McCarthy – akik testükkel óvták a lövöldözésben megsérült kétéves gyereküket –, a 78 éves Nicolas Toledo, egy kerekesszékes nyugdíjas, aki a családját látogatta meg, a 63 éves Jacquelyn Sundheim, a 88 éves Stephen Straus és a 64 éves Katherine Goldstein.

Azóta kiderült, hogy Crimo annak ellenére vehetett legálisan fegyvert, hogy korábban öngyilkosságot kísérelt meg, illetve 2019-ben megfenyegette a családját azzal, hogy mindenkit megöl. Erről bejelentést is tettek a rokonai, az emiatt kiszálló rendőrség 16 kést, egy tőrt és egy kardot foglalt le nála. Bár a chicagói önkormányzat 2013-ban betiltotta a támadófegyverek vásárlását, Crimo a város közelében szerezte be az öt lőfegyverét, olyan helyeken, ahol nem volt érvényben a korlátozás.

A hatóságok kedden közölték, hogy Crimót hétrendbeli gyilkossággal vádolják. A motivációja továbbra sem ismert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!