Olasz gleccserkatasztrófa: gazdátlan magyar autóra hívták fel a figyelmet az olaszok, a külügy nem tud magyar áldozatról

2022. július 4. – 18:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vasárnapi olaszországi jégcsuszamásban eltűntek száma tizenháromra csökkent, heten haltak meg, a sebesültek száma nyolc – mondta az észak-olaszországi Marmolada lejtőin a múlt hétvégén történt jégcsuszamlásról Trento autonóm megye kormányzója.

A Marmolada, ahol a baleset történt, a Dolomitok legmagasabb hegycsoportja. A jégcsuszamlásben eltűntek számát korábban huszonkettőre becsülték, Fugatti tájékoztatása alapján ez mostanra csökkent. Többekről ugyanis kiderült, hogy noha a helyszínen tartózkodtak a jégcsuszamláskor, bajuk nem esett, családtagjaik mégis eltűntként jelezték őket a hatóságoknak. A legutóbbi hatósági jelentések szerint az eltűntek között három külföldi van, mindhárman cseh állampolgárok.

Mario Draghi miniszterelnök közölte, hogy az eltűntek listáját a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi parkolóban hagyott, és azóta is üresen ott maradt gépkocsik alapján igyekeztek összeállítani.

A parkolóban még négy ilyen külföldi gépjármű van, két cseh, egy német és egy magyar rendszámú – mondta Draghi.

Érdeklődtünk a milánói magyar konzulátusnál és a külügyminisztériumnál, kaptak-e értesítést eltűnt magyarokról, amint reagálnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: A KKM este közleményt adott ki, melyben azt írják, továbbra sincsen magyar áldozata vagy sérültje az észak-olaszországi jégcsuszamlásnak. Sem a milánói főkonzulátusra, sem a római nagykövetségre nem érkezett bejelentés eltűnt magyar állampolgárról. A délután folyamán az olasz hatóságok felhívták a figyelmet egy üresen álló magyar személygépkocsira, amelyet a katasztrófa helyszínéhez közel található parkolóban hagytak. A külügyi szóvivő közölte, hogy a bejelentés követően felvették a kapcsolatot a gépjármű tulajdonosával. Két személygépkocsiról és egy nyolctagú magyar csoportról volt szó, amely a jégcsuszamlás alatt a Marmolada hegy gerincén tartózkodott 3300 méteren. Az omlást követően a csapatot helikopterrel hozták le az olasz hatóságok a hegyről, valamennyien jól vannak, és az autókkal együtt már hazatértek Magyarországra.

Trento kormányzója hozzátette, hogy eddig hét áldozatot találtak, és közülük hármat azonosítottak. Nyolcan sebesültek meg, két ember állapota súlyos. Egy 67 éves német férfiról és egy 58 éves német nőről van szó, mindkettejüket intenzív osztályon kezelik.

A mentőegységek hétfő dél körül ideiglenesen felfüggesztették a kutatást a rossz időjárási körülmények miatt. A többnapos kánikula után megérkezett a csapadék, ami a szakemberek szerint tovább lazíthatja a jégfalat, de erős szelet és jégesőt is várnak. Veneto tartomány kormányzója, Luca Zaia úgy nyilatkozott, hogy a rossz idő beálltáig harmincöt mentőegység kutatott az eltűntek után.

A venetói katasztrófavédelmet vezető Gianpaolo Bottacin hozzátette, hogy amint lehetséges, drónokkal is folytatják az eltűntek keresését. Az olasz pénzügyőrség speciális helikopterei is a helyszínre érkeztek, ők berendezéseikkel képesek azonosítani a mobiltelefonokat több méter mélységben is. A mentők szerint tucatnyi embert temetett be a hó. A jégtábla Punta Rocca közelében tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén.

A vasárnap bekövetkezett jégcsuszamlást a rendkívül magas hőmérséklettel magyarázzák: szombaton csúcshőmérsékletet, 10 Celsius-fokot mértek a Marmolada csúcsán. Kutatók szerint a klímaváltozás miatti általános hőmérséklet-emelkedés nehezebben megjósolhatóvá teszi a gleccserek mozgását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!