Tajvanon egyetlen meleg pár nevelhet közösen örökbefogadott gyereket

2022. július 3. – 14:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 38 éves Vang Csen-Vei és a 35 éves Csen Jun-Ru lett az első azonos nemű házaspár, akik együtt lehetnek örökbefogadó szülők Tajvanon. A két férfi esete azonban egyelőre csak egy, a pár számára kedvező bírósági ítéletnek köszönhető kivétel. Bár a kelet-ázsiai országot a régióhoz képest progresszívnek szokás tartani, ha az LMBTQ-közösségről van szó, hiába legalizálták 2019-ben a melegházasságot, az azonos nemű párok továbbra sem fogadhatnak hivatalosan örökbe a tajvani törvények szerint.

Vang és Csen mindketten dél-tajvani tanárok, és több mint egy évtizede együtt voltak már, amikor 2016-ban belevágtak az örökbefogadási folyamatba. A kérelmet hivatalosan csak az egyikük adhatta be, de mielőtt Vangot 2019-ben örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánították volna, a szociális munkások mindkét férfit szigorúan ellenőrizték.

Magyarországon, ahol azonos nemű párok nem házasodhatnak össze, így együtt nem is fogadhatnak örökbe, korábban hasonló volt a gyakorlat. Hivatalosan csak a pár egyik tagja jelentkezhetett, de az örökbefogadási eljárás a pár mindkét tagját, a kettejük közös életkörülményeit vizsgálta. Az egyedülállók örökbefogadását aztán a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzetben szigorították, hivatalosan nem azért, hogy a melegeket kizárják, de Gulyás Gergely később egyértelművé tette, hogy ez a kormány célja.

A melegházasság legalizálása után a pár egybekelt, de így sem lehettek mindketten örökbefogadó szülők. Ez azt jelentette, hogy Csen hivatalos ügyekben nem járhatott el a kislányuk apjaként, például nem írhatott alá iskolai vagy banki dokumentumokat, ezért a pár tavaly áprilisban bírósághoz fordult. Eredetileg arra számítottak, hogy a keresetüket kapásból el fogja utasítani a családjogi bíróság és arra készültek, hogy az ügyet a tajvani Legfelsőbb Bíróságig is elviszik, így végül kikényszerítve a törvény megváloztatását.

Csakhogy Vang és Csen legnagyobb meglepetésére a családjogi bíróság idén januárban a javukra döntött, arra hivatkozva, hogy a lányuk érdeke az, hogy mindkét férfi a törvényes szülője legyen. Ez a döntés ugyanakkor csak rájuk vonatkozik, őket teszi kivétellé a rendszerben, amelyben azonos nemű házaspárok számára továbbra sem legális az örökbefogadás.

Vang szerint az ítélet mégis jelentős: megkönnyítette a pár számára, hogy gondoskodhassanak a lányukról és reményt adott más, hozzájuk hasonló pároknak is.

Van további két, azonos nemű házaspár Tajvanon, akik Vangékkal egyszerre fordultak a családjogi bírósághoz az örökbefogadási ügyükkel, ezeket a kéréseteket azonban elutasították, így a kérdés jó eséllyel a Legfelsőbb Bíróság elé fog kerülni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!