Japánban 37 millió embert kértek arra, hogy oltsák le a lámpát – így legalább tudnak menni a légkondicionálók

2022. június 27. – 11:02

Másolás

Vágólapra másolva

A japán kormány arra kérte Tokió és óriási agglomerációjának lakosait, hogy hétfőn lehetőségükhöz mérten minél több elektromos eszközt húzzanak ki. Ezzel az a cél, hogy ne legyenek áramellátási zavarok, és a hőségriadóban tudjanak működni a légkondicionálók.

A BBC azt írta, helyi idő szerint hétfő délutánra vártak megnövekedett áramigényt. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium ezért arra kért nagyjából 37 millió embert, hogy délután háromtól három órán át kapcsolják le a felesleges lámpákat és egyéb eszközeiket, mert így mennek a légkondik és elkerülhetik a hőgutát.

A tisztviselők hetek óta figyelmeztettek arra, hogy a hőmérséklet emelkedése miatt áramszünet várható. Úgy tűnik, a kormány kérése ellenére voltak is áramellátási zavarok, például a Sibuja vasútállomáson több mozgólépcső is leállt.

Ginzában párakapuval is próbálnak védekezni a hőség ellen – Fotó: Ryo Aoki / Yomiuri /AFP
Ginzában párakapuval is próbálnak védekezni a hőség ellen – Fotó: Ryo Aoki / Yomiuri /AFP

A hétvégén Tokió központjában 35 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, míg a fővárostól északnyugatra fekvő Iszeszaki városában rekord 40,2 fokot mértek. Ez volt a valaha mért legmagasabb hőmérséklet júniusban Japánban.

A minisztérium vasárnapi közleményében azt írta, hogy Tokióban és nyolc környező prefektúrában a villamosenergia-termelés többletkapacitása várhatóan 3,7 százalékra csökken hétfő délután, miközben a stabil ellátásnál 3 százalékos a puffer.

Nemrég Ausztráliában is önkéntes fogyasztáscsökkentésre kérték az embereket, de ott nem a hőség okozott problémát, hanem az erőművi kapacitások csökkenése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!