Menekült volna a férjétől a Torontóban halálra égett magyar nő

2022. június 23. – 07:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belehalt súlyos égési sérüléseibe egy magyar nő Torontóban – írta a Hvg.hu. A múlt heti tragédia nyomán őrizetbe vették a 37 éves áldozat férjét.

„A szomszédok szerint a nő lángoló ruhában, kiabálva forgott körbe-körbe a háza előtt, mielőtt összeesett, az egyik szomszéd locsolócsővel próbálta eloltani a lángokat ” – írta a lap a Global News nyomán. A kanadai híroldal videós riportjában egy fényképet is bemutatott, amelyen egy eldobott benzineskanna látszik az előkertben.

A pár három éve menekültként került Magyarországról Kanadába, ahol viszonyuk idővel annyira megromlott, hogy a nő kérésére a bíróság távolságtartást rendelt el a férjjel szemben. A 38 éves férfi 200 méteres körzetben meg sem közelíthette volna felesége otthonát. Ezt a férfi korábban sem tartotta be, ezért már tavaly is három nap elzárásra ítélték, de a végrehajtást felfüggesztették.

A nő a közösségi oldalon hónapokkal ezelőtt kérte férjét, hogy ne zaklassa tovább.

A férjet a kanadai hatóságok gyilkossággal gyanúsítják, de a hírek szerint őt is kórházba szállították.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom