A magyar rendőrségnek sikerült elkapnia a Brazil Escobart

2022. június 22. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyik legnagyobb brazil lap, az O Globo szerint kedden Magyarországon tartóztatták le a „Brazil Escobar”-ként ismert Sérgio Roberto de Carvalho drogbárót, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben nemzetközi drogcsempész-hálózat kiépítése és vezetése miatt. Az 54 éves férfi elfogását – neve említése nélkül – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján is megerősítette.

A meglehetősen hézagos brazil leírások alapján Carvalho 1997-ben csatlakozott a paraguayi határnál található Mato Grosso do Sul tagállam rendőrségéhez, ahol őrnagyi rangig jutott – szakmai előmenetelét csak hátráltatta, de nem tette tönkre a tény, hogy már 1998-ban lebukott 230 kiló kokainnal, amiért 15 év börtönt kapott, még 95 millió forintnyi nyugdíját is sikerült kiharcolnia a tagállami bíróságon.

A férfi által kiépített drogcsempészhálózat a Brazília déli részén található Paranaguá és az északkeleten található Natal kikötőiből indítják útra a kokaint Európa, Afrika és Ázsia felé. Carvalho is évek óta Európában bujkált, egy Paul Wouter nevű suriname-i üzletember hamis identitása mögé rejtőzve. A drogbáró az európai bűnözők és expatek kedvenc városában, az általunk részletesen bemutatott spanyolországi Marbellán (mely egy ideig Orbán Ráhel és Tiborcz István családjának is otthonául szolgált) vett egy 2 millió euró értékű villát.

2020 augusztusában kokaincsempészés gyanújával a spanyol rendőrség letartóztatta „Wouter”-t, akiről nem derült ki valódi személyazonossága. A férfi óvadékkal szabadult az előzetes letartóztatásból, és annak érdekében, hogy ne kelljen bíróság elé állnia, beszerzett egy halotti bizonyítványt, mely igazolta, hogy Paul Wouter egy súlyos koronavírus-fertőzésnek köszönhetően életét vesztette.

Azonban a brazil hatóságok felvilágosították spanyol kollégáikat Wouter valódi kilétéről, ezt követően pedig nemzetközi nyomozás indult Carvalho bűnszervezete ellen. Ennek során számos értékes vagyontárgyat foglaltak le – Portugáliában például 12 millió eurót –, azonban maga a drogbáró eltűnt, és magyarországi letartóztatásáig a hatóságok egyáltalán nem tudták, hol tartózkodhat. Felderítését megnehezítette, hogy Carvalho a magyar hatóságok szerint 10, különböző személyazonosságot igazoló okmánnyal rendelkezett (ennek köszönhetően Magyarországon közokirat-hamisításért is eljárás indul ellene).

A magyar rendőrök a fülest követően hat óra alatt megtalálták

Boross Zoltán ezredes a letartóztatás körülményeiről a szerda délelőtti sajtótájékoztatón annyit árult el, hogy a magyar hatóságok kedd hajnalban nemzetközi együttműködés keretében kaptak információt arról, hogy a „veszélyes fegyveres bűnöző” Magyarországon tartózkodik, aki a gyanú szerint csak 2017 és 2019 között 45 tonna kokain Európába csempészéséért felel. Az NNI munkatársai hat óra alatt felkutatták, azonosították és egy budapesti vendéglátóhely teraszán – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével – elfogták a férfit.

Kihallgatásán a férfi tagadta, hogy ő lenne az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott. A férfi szállodai szobáját is átkutatták a magyar hatóságok, és közokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak ellene. Kiadatásáról a magyar bíróság dönt majd. A letartóztatott férfi kitartóan tagadja, hogy ő lenne Sérgio Roberto de Carvalho, azonban az ujjlenyomat-egyezés miatt a rendőrség kizárja a tévedést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!