Hatalmas rekordot ért el, 39 milliárd forintnyi összegért kelt el az orosz újságíró Nobel-békedíja

2022. június 21. – 08:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden korábbi árverezési rekordot messze túlszárnyalva, 103,5 millió dollárért (körülbelül 39 milliárd forint) kelt el Dmitrij Muratov Nobel-békedíja a hétfői aukción.

„Reméltem, hogy valami hatalmas összeg jön össze szolidaritásból, de ilyen óriásira még én sem számítottam” – mondta Muratov, aki a befolyt összeget az ukrán menekült gyerekeknek ajánlotta föl. Nem véletlen, hogy az árverezést hétfőn, a menekültek világnapján tartották.

Muratov az összeggel minden korábbi aukcióra került Nobel-medált lekörözött. Az eddigi rekordot a DNS szerkezetével foglalkozó tudós, James Watson tartotta, aki 2014-ben 4,76 millió dollárt kapott az érméért. Az érmében lévő 175 grammnyi 23 karátos arany értéke egyébként közel 10 ezer dollárt érne kiolvasztva.

Dmitrij Muratov a Nobel-békedíj árverezésén – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images
Dmitrij Muratov a Nobel-békedíj árverezésén – Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images

A New York-i aukción egy ismeretlen, telefonos licitáló tette a legnagyobb tétet, ami több tízmillióval több volt, mint az előző ajánlat.

Az orosz Dmitrij Muratov 2021-ben kapta meg a Nobel-békedíjat. amivel a szólásszabadságért való küzdelmét ismerték el. Oroszországban gyakorlatilag megszűnt a független sajtó, csak néhány kritikus orgánum létezik. Muratové volt az egyik, a Novaja Gazeta, amelyet márciusban bezárattak az orosz hatóságok.

Muratov már azt a félmillió dollárt is felajánlotta, amely a békedíjjal jár, majd később megszületett az árverezés gondolata is. A bevételt Muratov az UNICEF-en, az ENSZ Gyermekalapján keresztül akarja eljuttatni a menekült ukrán gyerekekhez.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!