Az oroszok szerint ha van is gabonaválság, az a Nyugat bűne

2022. június 21. – 10:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén több gabona lesz a piacon, mint a korábbi években, állította Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Zaharova azt írta, hogy a Nyugat minden platformot, beleértve az ENSZ-t is, felhasznál arra, hogy megvádolja Oroszországot azzal, hogy csökkenti a piacra dobott gabonamennyiséget, és ez felhajtja az árakat.

Az orosz külügy szerint az alábbi okok miatt lehet gabonahiány és magas árak a piacon:

  • a globális infláció, ami azért jött létre, mert a Nyugat rossz pénzügypolitikát folytatott a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira válaszul;
  • Európa és Észak-Amerika átgondolatlan átállása a zöld energiára, amely a bioüzemanyag-technológiák erőltetett bevezetésén alapul;
  • a Nyugat szisztematikus hibákat követett el agrárpolitikájában;
  • a jogtalan szankciók, amelyek megzavarták az ellátási láncot.

„Hogy az éhínség reális forgatókönyv-e, azzal kapcsolatban a szakértők egyre inkább pesszimista kimenetelt jósolnak. Úgy vélik, hogy sok nemzetet érintenek majd az események, és még többen fognak elszegényedni. Mindezért a pusztítást szító és okozó nyugati rezsimeket kell hibáztatni” – írta még Zaharova.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!