Korábbi gerillaharcosból lett Kolumbia első baloldali elnöke

2022. június 20. – 07:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először lesz baloldali politikus Kolumbia elnöke, Gustavo Petro személyében ráadásul egyből egy exgerillaharcos ül az elnöki székbe, miután ő nyert a vasárnapi választáson a szavazatok 50,5 százalékával. Ez szavazatszámban 700 ezres különbséget jelent az ellene induló jobboldali építőipari mágnással, Rodolfo Hernándezzel szemben a második fordulóban. A hivatalos adatok szerint a szavazásra jogosult 39 millió állampolgárból körülbelül 22,6 millióan járultak az urnákhoz, mintegy 1,2 millióval többen, mint az első fordulóban.

A 62 éves Petro „Isten és az emberek győzelmének” nevezte saját sikerét. „Ennyi szenvedést tompítson az öröm, amely ma elárasztja a haza szívét. A mai nap az utcák és terek napja” – írta Petro a Twitteren. Petro alelnöke, az afrokolumbiai rasszizmusellenes, feminista aktivista Francia Márquez szintén történelmet ír a vasárnapi választási sikerrel: a korábban házvezetőnőként dolgozó egyedülálló anya lesz az ország első fekete női alelnöke. Márquez – aki 2018-ban megkapta a zöld Nobel-díjként emlegetett Goldman Környezetvédelmi Díjat is – 2014-ben mintegy 80 nőtársával több mint 560 kilométert gyalogolt szülőfalujából Bogotáig, tiltakozva a település környékén kezdődött aranybányászat környezetkárosítása ellen.

A választáson győztes Gustavo Petro és alelnöke, Francia Márquez – Fotó: Luisa Gonzalez / Reuters
A választáson győztes Gustavo Petro és alelnöke, Francia Márquez – Fotó: Luisa Gonzalez / Reuters

Ivan Duque elnök, akit a kolumbiai mandátumkorlátozások miatt nem lehetett újraválasztani, a Twitteren közölte, hogy felhívta Petrót, hogy gratuláljon neki, és közölte, hogy „megállapodtak abban, hogy az elkövetkező napokban találkoznak, hogy harmonikus, intézményes és átlátható átmenetet kezdeményezzenek”.

Petro, a főváros Bogotá korábbi polgármestere korábban az M-19 gerillamozgalom tagja volt, amelyhez 17 évesen csatlakozott. Később börtönbe is került, ahonnan amnesztiával szabadult. A mozgalom azóta párttá alakult. az azóta párttá alakult.

A kampányban radikális programot hirdetett, ígéretet tett arra, hogy ingyenes egyetemi oktatással, nyugdíjreformmal és a nem termőföldekre kivetett magas adókkal küzd az egyenlőtlenségek ellen. Azt is ígérte, hogy teljes mértékben végrehajtja a FARC kommunista gerillacsoporttal ötven éve tartó konfliktust lezáró 2016-os békeszerződést, és tárgyalásokat kezdeményez a még mindig aktív ELN-lázadókkal.

Az Egyesült Államok vezetése az elsők között gratulált Petro győzelméhez. Antony Blinken külügyminiszter jelezte: az új kormánytól az amerikai-kolumbiai kapcsolatok szorosabbá tételét várja.

(BBC, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!