Amerikai kommandósok elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét Szíriában
2022. június 16. – 18:38
frissítve
Amerikai kommandósok elfogták az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat egyik magas rangú vezetőjét csütörtökön Szíriában – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű civil szervezet (OSDH). A Szíriában és Irakban állomásozó, amerikai vezetésű dzsihadistaellenes koalíció nem sokkal később megerősítette, hogy az akciót ők hajtották végre – írja az MTI.
Az elfogott személyről csak annyit árultak el, hogy az Iszlám Állam egyik szíriai vezetője, aki robbantásokkal is foglalkozott. Az AFP hírügynökség információja szerint Háni Ahmed al-Kurdiról, a terrorszervezet korábbi rakkai vezéréről van szó. A szír emberi jogi szervezet igazgatójának a helyi lakosok azt mondták, Fejszál néven ismerték az elfogott férfit, aki szerintük is Rakkából érkezett.
A rajtaütést két helikopterrel hajtották végre egy Aleppótól északra fekvő, török határ menti faluban, ami a törökbarát szír fegyveresek ellenőrzése alatt áll. A helikopterek leszállása után rövid tűzharc alakult ki, de a férfit gyorsan elfogták, az akcióban senki sem sebesült meg.
Az amerikai különleges haderő akciói ritkának számítanak Szíriában. A legutóbbi ilyen műveletre februárban került sor, amikor az Iszlám Állam aktuális vezetőjeként számon tartott Abu Ibrahim al-Hasemi al-Kurasit ölték meg, szintén Északnyugat-Szíriában.