Holttesteket találtak az Amazonasnál eltűnt brit újságíró után kutatva, a rendőrség tagadja, hogy Dom Phillipset találták meg

2022. június 13. – 15:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amazonas környéki esőerdőben eltűnt brit újságíró, Dom Phillips, illetve az őslakosszakértő társa, Bruni Pereira holttestét találhatták meg, jelentette hétfőn a brazil G1 Phillips feleségére hivatkozva. A Reuters cikke ugyanakkor azt is idézi a G1-től, hogy a hatóságok még nem azonosították a két holttestet.

Vasárnap azt közölte a brazil rendőrség, hogy a két férfi után kutató keresőcsapatok egy patakban megtalálták néhány holmijukat, nem messze onnan, ahol egy hete utoljára látták őket. Az így megtalált dolgok között volt egy, Pereira nevére szóló egészségügyi igazolvány, egy hátizsák Phillips ruháival, valamint mindkét férfi csizmája. A Guardian eközben Phillips sógorára hivatkozva arról ír, hogy a hatóságok szerint egy fához kötözve találták meg a két férfi holttestét.

Erről a brazíliai brit nagykövet egyik segítője tájékoztatta Phillips családját, később viszont a rendőrség tagadta, hogy Phillips és Pereira holttesteire bukkantak volna. A rendőrség azt közölte, hogy „Amint azt már korábban közöltük, a két férfi személyes tárgyai és biológiai anyagai kerültek elő, amiket jelenleg is vizsgálnak. Amint bármilyen lelet előkerül, a családot és a médiát azonnal tájékoztatni fogjuk.”

Szemtanúk elmondása szerint június 5-én lefelé haladni látták a folyón a szabadúszóként a Guardinnek és a Washington Postnak is író Phillipset, illetve Pereirát. A két férfi tudósítói úton volt a Peru és Kolumbia határához közeli távoli dzsungelbe, ahol a világon a legtöbb érintetlen őslakos él. Ez a vad és törvénytelen régió kifejezetten vonzó a kokaincsempészek, illetve az illegális fakitermelők, bányászok és vadászok számára is.

A vad és törvénytelen régió a kokaincsempész bandákat, valamint illegális fakitermelőket, bányászokat és vadászokat vonzott. A két férfi eltűnése után Jair Bolsonaro brazil elnök azt mondta, hogy a két férfi „olyan kalandban vett részt, amely nem ajánlott”, és felvetette, hogy akár ki is végezhették őket.

A rendőrség az ügyben elsősorban illegális vadászokra és halászokra fókuszál, Pereira ugyanis gyakran került velük összetűzésbe. Egy férfit már le is tartóztattak illegális fegyvertartás miatt.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!