Az egyik leghírhedtebb megoldatlan bűnügy: nyolc halott, egy balta és egy darab szalonna

Ha egy házban négy tizenkét év alatti gyerek él, és a reggeli órákban nincs zsivaj, jövés-menés a ház körül, az nem csoda, ha aggodalmat ébreszt a házat és lakóit ismerőkben. Így volt ezzel Mary Peckham is, a villiscai Moore család szomszédja, akinek éppen 110 évvel ezelőtt, 1912. június 10-én feltűnt a különös csönd, és nem tetszett neki. Hiába teltek az órák, nem jött ki senki a Moore-házból, nem látták el az állatokat, minden ajtó, ablak el volt sötétítve. Mary segítséget hívott a csend okának feltérképezéséhez, és

amikor a családfő testvére bemerészkedett a házba, rábukkant Iowa történetének legborzalmasabb gyilkossági helyszínére.

Mindenki meghalt, aki a június 10-re virradó éjszakát ott töltötte: a 43 éves Josiah Moore, 39 éves felesége, Sarah Moore, négy gyerekük, a 11 éves Herman, a 10 éves Mary Katherine, a 7 éves Arthur Boyd és az 5 éves Paul Vernon, valamint két, a családnál vendégségben lévő kislány, a 11 éves Lena és a 9 éves Ina Stilinger. A gyilkos fegyvert, Moore-ék saját baltáját a tettes félig-meddig letörölte, és hátrahagyta.

A jelek szerint egy kivételével valamennyi áldozatot álmában érte a támadás, menekülni, védekezni sem volt idejük. A holttestek az ágyaikban hevertek, a gyilkos – mint egy kalapáccsal – a balta tompa oldalával sújtott le újra meg újra az áldozataira. Egyedül az anya, Sarah Moore arcát érte egészen biztosan a balta éle is. Az egyetlen áldozat pedig, aki a kéztartásából ítélve megpróbálhatott védekezni, Lena Stilinger volt.

Letakarva a tükrök

A mészárlás híre futótűzszerűen terjedt a kisvárosban, és hamarosan rengeteg kíváncsiskodó jelent meg a háznál. Nem elégedtek meg kinti nézelődéssel, hanem sokan be is mentek, és a nagy jövés-menés a nyomok szempontjából alaposan tönkretette a helyszínt. Az 1910-es években még nem volt túl fejlett az igazságügyi technika, de a Moore-ház különösen kevés használható nyomot őrzött meg, ujjlenyomatból például nem sikerült értékelhetőt rögzíteni.

Bár voltak arra utaló jelek, hogy Lena Stilinger esetében a gyilkost szexuális indíttatás is mozgatta, nemi erőszak nem történt. A kislányról azonban az alsóneműt lehúzták és az ágya alá lökték, a hálóingét felgyűrték a derekához, és a testét olyan pózba rendezték, ami nyilvánvalóan azt a célt szolgálta, hogy a tettes szexuális élvezetet találjon a látványban. A közelében találtak egy olyan tárgyat is, amelynek a funkcióját sokáig nem értették, a végül megszületett, valószínű magyarázat pedig taszító és bizarr. Egy közel kétkilós darab szalonnáról van szó, amit Moore-ék fagyasztójából vett ki, hasított le magának a gyilkos, majd betekerte egy vékony réteg textilbe. Feltehetőleg egyfajta mesterséges vaginaként, maszturbációra használta.

Nyilvánvaló volt, hogy a tettes nem kapkodott a helyszínen. Gondosan elsötétített, elfüggönyözött mindent, a ház összes tükrét letakarta, és miután végzett velük, az áldozatai testét is lefedte ruhadarabokkal, ágyneműkkel. Időt szakított arra is, hogy megmosakodjon, a konyhában hagyta a lavórt a véres vízzel. Az indíték biztosan nem anyagi természetű volt: a Moore-házból nem vittek el semmit.

Bosszú lett volna?

A helyiek gyanújának első célpontja a városka egyik köztiszteletben álló polgára, Frank Jones volt. Jones szenátor volt, emellett üzletember, egy szerszámkereskedés tulajdonosa. A gyanú azért terelődött rá, mert mindenki tudott az ellenségeskedésről a meggyilkolt családfő, Josiah Moore és közötte. Moore éveken keresztül neki dolgozott, de 1908-ban felmondott, és saját, konkurens üzletet nyitott, ráadásul magával vitte a John Deere gépek értékesítési jogát is, ami súlyos csapás volt Jones boltjára nézve.

Másrészt a viszálynak volt egy magánéleti eleme is: Moore-nak viszonya volt Jones menyével, vagyis vele csalták a szenátor Albert nevű fiát, ami gyakorlatilag nyílt titok volt Villiscában, ugyanis a fiatal asszony telefonon szervezte a találkákat, és az akkori technológia mellett a telefonközpontos kisasszonyok állandó fültanúi voltak a rövid, praktikus egyeztetéseknek arról, mikor tiszta odahaza a levegő.

A két férfi, Jones és Moore, annyira utálta egymást, hogy ha véletlenül szembetalálkoztak az utcán, inkább átmentek a túloldalra, köszönésről szó sem lehetett. A mészárlás után

a gyanú nem elsősorban arra vonatkozott, hogy Jones saját maga végzett volna a teljes Moore családdal, a gyerekekkel, de még a vendégeikkel is, hanem arra, hogy felbérelt valakit a piszkos munkára.

Azonban a férfi, akit bérgyilkosnak gondoltak és le is tartóztattak, képes volt végül meggyőző alibit igazolni magának: felmutatott egy bérjegyzéket, ami bizonyította, hogy a kérdéses időpontban egy másik államban tartózkodott. Ez az ember, egy bizonyos William Mansfield később beperelte a nyomozót, aki a nyilvánosság előtt őt nevezte meg tettesként, és a bíróság meg is ítélt neki kártérítést. Jones és a fia pedig mindketten hevesen tagadták egész életükben, hogy bármi közük lett volna a mészárláshoz. Hivatalosan őket soha nem is gyanúsították meg semmivel.

A balkezes tiszteletes

Jones mellett a másik legfontosabb gyanúsított egy George Kelly nevű lelkipásztor volt, aki épp Villiscában tartózkodott a kérdéses éjjel. Kelly Villisca saját lelkipásztorának társaságában részt vett a gyilkosság előtti napon azon a gyermeknapi istentiszteleten, amelynek egyik fő szervezője Sarah Moore volt, itt tehát elméletileg volt alkalma megismerni, kiszemelni a családot, a gyerekeket áldozatul. Kelly ismert szexuális ragadozó volt, többször lebukott azzal, hogy leselkedett, obszcén levelekkel zaklatott nőket, lányokat próbált vetkőzésre bírni.

Ráadásul Kelly balkezes volt, mint ahogy a gyanú szerint a gyilkos is. Ezt a szakértők ugyanis meg tudták állapítani abból, ahogy a gyilkos a baltát lóbálta a feje felett, és nyomokat hagyott az emeleti alacsony mennyezeten.

Kelly június 10-én hajnalban hagyta el Villiscát, még azelőtt, hogy a holttesteket felfedezték volna. Egy idős házaspár pedig vallomást tett arról, hogy aznap reggel, miközben együtt utaztak a vonaton, Kelly már beszélt nekik arról, micsoda szörnyűséges baltás gyilkosság történt Villiscában. A házaspár azonban később megbízhatatlan tanúnak bizonyult, kiderült, hogy nem biztosak abban, pontosan melyik napon is volt ez a bizonyos beszélgetés.

Az azonban tény, hogy az Angliából származó, mentálisan instabil Kelly szinte megszállottjává vált a villiscai gyilkosságnak, egyszer még a Scotland Yard nyomozójának is kiadta magát, hogy elérje: körbevezessék a bűnügyi helyszínen. Kellyt 1917-ben letartóztatták, de el már nem ítélték, pedig beismerő vallomást is tett, igaz, azt utóbb – arra hivatkozva, hogy kikényszerítették – visszavonta. Az esküdtszék első alkalommal nem tudott dűlőre jutni az ártatlanságát vagy bűnösségét illetően, ezért újra kellett kezdeni a pert, és másodjára pedig felmentés lett a vége.

Utazó sorozatgyilkos?

A villiscai mészárlás ügyében a harmadik nagy tábor azon a véleményen van, hogy se nem Jones, se nem Kelly, hanem egy titokzatos sorozatgyilkos volt a tettes. Ezt a teóriát fejti ki a The Man from the Train című, 2017-es könyv apa-lánya szerzőpárosa, Bill és Rachel James is. Az ő gyanúsítottjukat Paul Muellernek hívják, és összesen 14 családirtást, 59 áldozatot írnak a számlájára.

A korszak más baltás gyilkosságai és a villiscai között számos kapcsolódási pontot lehet felfedezni.

A legkísértetiesebb párhuzam a tükrök letakarása, de vannak egyéb ismétlődő elemek is: hogy a gyilkos fegyvert nem az elkövető vitte a házhoz, hanem az áldozatok saját baltáját használta, hogy a balta tompa oldalával sújtott le, hogy lámpást használt, amit aztán levett üvegfedővel ott hagyott a földön, hogy az ajtókat bezárta maga után távoztában. De van állandóság magukban a helyszínekben is: olyan városkákról van szó, amelyek két vasútvonal találkozásánál helyezkedtek el, maguk a házak pedig nem estek túl távol a vonatsínektől.

A viliscai ház, a bűntény helyszíne ma afféle turistalátványosság, főleg a paranormális jelenségek iránt fogékony látogatókra utazik. A sima körbevezetés 10 dollár (kedvezményesen 5 a 65 év felettieknek), 428 dollárért (kb. 155 ezer forint) pedig akár ott is töltheti az éjszakát egy legfeljebb hatfős csoport, a program délután négykor kezdődik, először körbekalauzolják a résztvevőket a házban, aztán a kezükbe nyomják a kulcsot és magukra hagyják őket a régi, nyikorgó ház neszeivel.

Források: A cikk megírásakor elsősorban a téma kutatójával, Ed Epperlyvel készült podcastbeszélgetésre (CSI Iowa), a Morbid című podcast Villiscával foglalkozó dupla adására, illetve az Unexplained podcast hármas adására támaszkodtam.