Zelenszkij az EU-csúcson: Oroszország szándékosan taszítja éhezésbe Afrikát és Ázsiát

2022. május 31. – 00:02

frissítve

Zelenszkij az EU-csúcson: Oroszország szándékosan taszítja éhezésbe Afrikát és Ázsiát
Volodimir Zelenszkij videóüzenete az Európai Tanács hétfői ülésén, a kép baloldalán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő mellett ül Orbán Viktor – Fotó: Kenzo Tribouillard / Pool via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrajna elleni háborúban Európát és az európai egységet is megtámadta Oroszország – erről beszélt az Európai Tanácsnak adott videóüzenetében Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök szerint „Európának erőt kell mutatnia, mert Oroszország csak az erőből ért”.

„Április 8-án fogadták el az Európai Unió ötödik szankciócsomagját. Azóta eltelt 52 nap. Mi történt ebben az időszakban? Akkor, áprilisban még 169 gyermek neve szerepelt az orosz megszállók által meggyilkoltak listáján – ma 243 ilyen gyermekről tudunk. Akkor még 928 oktatási intézményt semmisítettek meg: óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Mára 1888-at”

– sorolta Zelenszkij – „Értsék meg, nem önöket hibáztatom emiatt. Csak az orosz állam felelős a történtekért. De meggyőződésem, hogy mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy folytatnunk kell a szankciós politikát ezzel az agresszióval szemben. Ez létfontosságú a számunkra, és nagy segítséget is jelentene.”

Zelenszkij szerint csak az európai egység jelenthet megoldást, ennek érdekében pedig felszólította a tagállamokat a hatodik szankciócsomag elfogadására, kiemelve az olajembargót:

„Oroszországnak éreznie kell, milyen árat fizet az Ukrajna és Európa egésze elleni támadásáért. Nekünk pedig függetlenítenünk kell magunkat az orosz energia fegyverétől – legalább az olaj tekintetében.”

Az ukrán elnök kiemelte azt is, hogy az oroszok háborújának következményei túlterjednek az európai kontinensen, például az élelmiszerválság miatt: „Ha Afrikában és Ázsiában éhínségek törnek ki, az nagyszabású menekültválságot zúdíthat Dél- és Délkelet-Európára.”

Szerinte Moszkva az élelmiszerválsággal nemcsak zsarolni akarja az európai országokat, de túszként használja Afrika és Ázsia népét is, „szándékosan taszítva őket az éhezésbe”.

„Tömegek fognak önökhöz menekülni. Felkészültek erre? Szerintem nem.”

Zelenszkij személyesen is megszólította az Európai Tanács elnökét, Charles Michelt: „Ön nemrég Odesszában járt, ahol óvóhelyre kellett menekülnie egy rakétatámadás miatt. Az elnök úr a saját bőrén érezte a háborút. Ha ezt ilyen szinten érezte, akkor miért is nem nyilvánították még Oroszországot terrorista államnak, a terrorizmus állami szintű támogatójának?”

Beszédében Zelenszkij kiemelte azt is, hogy Ukrajnának tagjelöltté kell válnia az Európai Unióban, lehetőleg már júniusban:

„Csak a bővítés és az európai egység megerősítése akadályozhatja meg, hogy megismétlődjön az, amit Európa megtapasztalt február 24-én, 2014-ben, vagy akár 1968-ban és 1956-ban.”

„Most önök bizonyíthatják, hogy igaz, amit az Európai Unióról beszélnek. Egység a sokféleségben, egység az értékekben, és egység az európai demokrácia megközelítésében” – tette hozzá az ukrán elnök – „Közös vámövezetre van szükségünk, hogy együtt erősödhessen tovább Ukrajna mindazokkal, akik kereskednek velünk. Közös fizetési övezetre van szükségünk, hogy felgyorsulhasson az integráció az egyszerű emberek szintjén is. És közös barangolási övezetre van szükségünk, hogy ne szenvedhessenek hátrányos megkülönböztetést az a több mint 5 millió ember, akinek el kellett hagynia az otthonát.”

Zelenszkij a végén kiemelte, hogy „feltétlenül szükséges” az EU további fegyveres és pénzügyi segítsége is. „A harcmezőnkön megvívott sikertől függ a közös szabadságunk, és a stabilitásunktól függ az önök stabilitása is.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!