Brit hírszerzés: Az oroszok a korábbinál eredményesebbek, de a sikerhez Kramatorszkot is be kéne venniük

2022. május 31. – 09:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiadta szokásos napi hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium az orosz–ukrán háború fejleményeiről. A főbb megállapítások:

  • Liman néhány nappal ezelőtti elfoglalásával Oroszország támogatja azt a jelenlegi legfőbb törekvését, azaz Szeverodonyeck bekerítését és a Luhanszki területen lévő ukrán erők körbezárását.
  • Szeverodonyecknél folytatódnak a bombázások, miközben a városban feltehetően utcai harcok folynak. (Korábban a régió és a város ukrán vezetői is elismerték, hogy az oroszok egyre beljebb nyomulnak a városba, orosz közlés szerint már az egyharmadát bevették.)
  • Az orosz támadás lassan halad a régióban, de a megszerzett területeken sikeresen tartják.
  • Az ukrán erők által tartott, orosz csapatok által körülölelt területekre vezető útvonalak továbbra is ukrán irányítás alatt állnak.
  • Azzal, hogy az oroszok viszonylag kis területre összpontosították a csapataikat és a tűzerejüket a keleti fronton, nagyobb helyi sikereket értek el a harcokban, mint a háború korábbi szakaszában. Ez azonban azt is jelenti, hogy kockázatot kell vállalniuk más elfoglalt területeken.
  • Oroszország politikai célja valószínűleg a teljes (azaz a szakadárállamokon túlnyúló) Donyecki és a Luhanszki terület elfoglalása. Ennek eléréséhez azonban Szeverodonyeck bevétele mellett további, kihívást jelentő célokat is sikerrel kell vennie. Ezek közé tartozik a kulcsfontosságú Kramatorszk városának bevétele, illetve a Dnyipro és Donyeck közötti M04-es főút ellenőrzésének megszerzése.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!