Megtalálták a Horvátországban eltűnt kisrepülőt, nincs túlélő

2022. május 30. – 11:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Négy emberrel a fedélzetén eltűnt egy Németországba tartó kisrepülőgép Horvátországban. A gépet vasárnap óta keresik, a horvát sajtó értesülései szerint azonban csak most sikerült megtalálni Broćanac környékén, közel a bosnyák határhoz.

A gépet hatalmas erőkkel, 340 emberrel keresték a horvát hatóságok a gép eltűnése óta, de egészen eddig nem jártak sikerrel. Aztán az egyikük Broćanac környékén észrevette a gép darabjait, majd végül egy drón találta meg a lezuhant Cessnát a Vecernji portál szerint.

A terület erdős és sziklás, ezért nagyon nehéz megközelíteni a gép roncsait, ráadásul egészen eddig köd is nehezítette a kutatást.

Az eddigi információk szerint a gépet egy svájci pilóta vezette, a fedélzeten pedig két német és egy horvát állampolgár utazott. „Miután a drónok felfedezték az eltűnt gépet, a földi erők is hamarosan a helyszínre értek, de sajnos megerősítést nyert, hogy az utasok mindegyike életét vesztette” – közölte az MTI szerint Damr Trut, aki egyúttal kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!