Erdogan: Nem a kívánt szinten ment a megbeszélés a finnekkel és a svédekkel

2022. május 29. – 17:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A héten finn és svéd küldöttség érkezett Törökországba, hogy a török külügyminiszterrel tárgyaljanak a saját NATO-csatlakozási kérelmükről. A svédek és a finnek múlt héten kérelmezték hivatalosan a felvételüket, de Törökország különböző indokokkal vétózni akar, ami persze lehet egy nagy diplomáciai, vagy akár belpolitikai hatalmi játszma része is, erről itt írtunk hosszan. A török elnök, Recep Tayyip Erdogan a török állami hírügynökség szerint azt mondta vasárnap a találkozóról, hogy az „nem a kívánt szinten zajlott”. Pénteken, a küldöttségekkel való találkozó után Erdogan szóvivője, Ibrahim Kalim úgy nyilatkozott: Törökországot nem szorítja jelenleg semmiféle határidő, ami miatt azonnal meg kellene oldaniuk a fennálló kérdést.

A török elnök egyébként hétfőn telefonon beszél majd Putyinnal és Zelenszkijjel is, hogy megpróbálja közelebb hozni egymáshoz a feleket. (CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!