Texasi iskolai lövöldözés: a rendőrség szerint nincs mentség arra, hogy túl sokáig vártak

2022. május 27. – 20:55

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség rossz döntést hozott, amiért nem rohamozta meg rögtön a Robb Általános Iskolát és az osztálytermeit, ahol végül 19 gyereket és két tanárt mészárolt le egy lövöldöző – erről beszélt sajtótájékoztatóján a texasi közbiztonsági hatóság igazgatója.

„Ha úgy gondolnám, hogy az segítene, akkor bocsánatot kérnék” – mondta a BBC szerint Steven McCraw, aki megerősítette, hogy miután a rendőrség kiérkezett az iskolához, még negyven perc telt el, mire be is mentek az osztályterembe, ahol a lövöldöző elbarikádozta magát, pedig a bent lévők többször telefonáltak, könyörögve, hogy jöjjön a rendőrség.

A texasi közbiztonsági minisztérium szóvivője csütörtökön arról beszélt: mielőtt a támadó belépett volna az épületbe, az ajtóra nyitott tüzet – innentől négy perc telt el, mire az első rendőri egység kiérkezett a helyszínre. Lövéseket hallottak, rájuk lőttek, ezért fedezékbe vonultak.

Ekkor már a szülők is elkezdtek megérkezni az iskolához, akik azt követelték, hogy a rendőrség hatoljon be az épületbe: „menjenek be, menjenek be”, kiabálták. Egy szülő azt mondta, ő a katonaságnál szolgált, és bemegy ő az épületbe, csak adjanak neki egy fegyvert. A 18 éves támadót, Salvador Ramost végül majdnem egy órával később az amerikai határőrség speciális egysége lőtte le.

A texasi közbiztonsági hatóság pénteken megosztotta, szerintük pontosan mi mikor történt. Ramos 11:30 körül balesetezett az autójával, majd nem sokkal később belépett az iskolába – a hatóságok viszont csak jóval később, 12:51-kor mentek be abba az osztályterembe, ahol elbarikádozta magát. A helyszínre kiérkező rendőrparancsnok ezt úgy magyarázta, a helyzetet úgy ítélték meg, már nincs „aktív lövöldöző” az épületben. Ennek viszont ellentmond, hogy időközben legalább négy segélykérő telefonhívás jött az iskolából – köztük abból az osztályteremből is, ahol a lövöldöző tartózkodott.

A pénteki sajtótájékoztatón a hatóság igazgatója, Steven McCraw megerősítette, hogy tizenkilenc rendőr gyűlt össze az osztályterem előtt, de azért már nem tettek, hogy oda is be jussanak, mert úgy gondolták, hogy addigra „egyetlen gyerek sincs veszélyben”, így van idejük arra, hogy az osztályterem kulcsát az iskola gondnokától megszerezzék. „Utólag látva a történéseket, belátom, hogy természetesen nem ez volt a legjobb döntés. Ez rossz döntés volt. Erre nincs mentség” – mondta, majd a hibát tragikusnak nevezte.

A jelenlegi hírek szerint a támadó az iskolában járva több száz lövést adott le az osztálytermekre. Miután lelőtték, a rendőrség 1657 lőszert talált nála.

A támadás előtt Instagram-sztoriban osztott meg fotót a fegyvereiről, és néhány ismerősének is üzenetet küldött a fegyverekről és lőszerekről készült képekkel. Valaki megkérdezte tőle: „Egy iskolában készülsz lövöldözni, vagy mi?” Mire Ramos azt válaszolta: „Nem, és hagyd abba a hülye kérdezgetést, majd meglátod.”

A Texas állambeli Uvalde városában található Robb Általános Iskolában körülbelül hatszáz, főleg latin-amerikai diák tanul, mintegy 80 százalékuk hátrányos helyzetű. A rendőrség szerint második, harmadik és negyedik osztályos tanulók voltak az intézményben. Az iskolai év fennmaradó részét törölték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!