Holland miniszterelnök: Érthető, hogy Magyarország tart az olajembargótól

2022. május 26. – 17:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hatodik szankciós csomagról szóló EU-s vitának semmi köze a Magyarországot érintő jogállamisági vitához – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök a CNBC-n. Rutte megérti, hogy Magyarország tart az Oroszország ellen tervezett olajembargótól, mert belátja, hogy a történelem során így alakult.

A miniszterelnök szerint ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy egyedül Magyarország gátolja meg, hogy az unió megegyezzen az embargóról, de óvatos optimizmussal úgy látja, hogy ez akár már a jövő héten is megváltozhat. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szintén hasonlóban bízik.

Azt is elismerte, hogy a jogállamiság kérdése nagy probléma Magyarországgal kapcsolatban, de az más források kiosztását érinti, ez most arról szól, hogy meg tudjanak egyezni egy közös megállapodásól.

„Egyhangúan kell döntenünk – amit gyűlölök, szerintem minősített többséggel kéne dönteni, de most a szabályok szerint egyhangú döntésre van szükség – a szankciókról, ami elnyúlhat”

– mondta.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!