George Bush elleni merényletre készülhetett egy letartóztatott iraki férfi az Egyesült Államokban

2022. május 24. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztattak egy iraki állampolgárt az Egyesült Államokban, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet tervezett a volt amerikai elnök, George W. Bush ellen – írja a CNN.

Az igazságügyi minisztérium szerint az ISIS terrorszervezettel kapcsolatban álló Shihab Ahmed négy iraki állampolgárt próbált meg becsempészni az Egyesült Államokba a mexikói határon keresztül, akik ezután segédkeztek volna neki a merénylet végrehajtásában – írja a Forbes.

A CNN által megszerzett bírósági dokumentumok szerint Shihab feltérképezte a volt elnök dallasi rezidenciájának környékét. Ugyanakkor a dokumentumokban nincs arra utalás, hogy George W. Bush valaha is veszélyben lett volna emiatt.

Egy FBI-informátor tavaly év végén és idén tavasszal több alkalommal is találkozott az ohiói Columbusban élő férfival, és rögzítette a merényletről folytatott megbeszéléseket. Egy novemberi találkozón Shihab állítólag azt mondta az informátornak, hogy „meg akarják ölni Busht, mert úgy érzik, hogy ő a felelős sok iraki megöléséért és egész Irak szétveréséért” – utalt ezzel a 2003-as iraki háborúra. Egy januári beszélgetésen pedig úgy beszélt magáról, mint egy „katari katonáról, aki a katari vezetéstől vár utasításokat”.

A dokumentumok szerint Shihab és az informátor Dallasban találkoztak, majd Bush rezidenciájának környékére hajtottak, ahol Shihab videókat is készített. A találkozó során a George W. Bush Intézethez is ellátogattak, amit gyalogosan jártak körbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!