Zelenszkij kemény szankciókat kért az oroszokra a Világgazdasági Fórumon

2022. május 23. – 12:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij elnök online úton mondott beszédet a davosi Világgazdasági Fórumon. Először is azzal kezdte, hogy az idei téma, a történelmi fordulópont, nem csak retorikai húzás, mert tényleg olyan pillanatokat élünk, amikor eldől, hogy a nyers erő uralja-e majd a világot.

Az elnök arról is beszélt, hogy bár Ukrajna a vártnál sokkal jobban szerepel a háborúban, nem jutott volna el idáig a konfliktus, ha már múlt ősszel szankciókat vetnek ki Oroszországra. Hasonlóan vélekedik a Krím 2014-es annektálásáról: Zelenszkij szerint ha akkor egységesen reagálnak a nemzetközi szereplők, akkor februárban Oroszország nem rohanta volna le Ukrajnát.

Zelenszkij a davosi Világgazdasági Fórumon. – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP or licensors
Zelenszkij a davosi Világgazdasági Fórumon. – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP or licensors

Ezen kívül Zelenszkij most is az újabb szankciókról beszélt. Leginkább a teljes olajembargót, az orosz bankok globális rendszerekből való kizárását, illetve az orosz IT szektorral és kereskedelemmel való kapcsolatok elvágását szorgalmazta.

Az orosz piacot elhagyó vállalatoknak Zelenszkij azt mondta, hogy Ukrajnában szívesen látják őket. Arra hívta a gazdasági szereplőket, hogy vegyék ki a részüket Ukrajna újjáépítéséből, ezzel is megmutatva Oroszországban és a világnak, hogy nem lehet csak úgy lerohanni egy független államokat. Javaslata szerint az ország újjáépítése részben finanszírozható lenne a tengerentúlon bejegyzett orosz vagyonok felkutatásával, befagyasztásával, és egy speciális alapba történő elkülönítésével is.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!