Sajtóhírek szerint lemondott Oroszország ENSZ-tanácsadója

2022. május 23. – 14:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sajtóhírek szerint lemondott Oroszország genfi ENSZ-tanácsadója – írja a Sky News.

Borisz Bondarev egy levélben állítólag kijelentette, hogy „még soha nem szégyellte annyira a hazáját, mint február 24-én”, és a Kreml Ukrajna elleni invázióját az „oroszok ellen elkövetett legsúlyosabb bűnnek” minősítette.

Azt írta, hogy azoknak, akik kitalálták a háborút, csak egy célja volt: örökké hatalmon maradni. Szerinte a háborút elindítók ezért bármennyi emberéletet képesek feláldozni.

A Bondarevnek tulajdonított levél az orosz külügyminisztériumot sem kímélte. A leírása szerint az elmúlt években katasztrofális szintűre emelkedett a minisztériumban a szakmaiatlanság és a hazudozás, már nincs helye őszinte és pártatlan elemzéseknek. Az ENSZ-tanácsadó szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is a „rendszer leépülésének szép illusztrációja”.

A levelet Hillel Neuer nemzetközi jogász osztotta meg a közösségi médiában.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!