Az orosz Interfax szerint az azovsztali foglyokat a szeparatista Donyecki Népköztársaságban állíthatják bíróság elé

2022. május 23. – 11:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az azovsztali hadifoglyokat a szeparatista Donyecki Népköztársaság törvényszéke állítja bíróság elé – állítja az Interfax hírügynökség.

A más forrásból meg nem erősített hírek szerint az összes Azovsztalban elfogott ukrán hadifogoly a szeparatisták által kikiáltott Donyecki Népköztársaságban van.

Denis Pusilin, az Donyecki oroszbarát szeparatisták vezetője állítólag azt mondta, hogy az Azovsztal acélgyár minden hadifoglyát a saját törvényszéke fogja bíróság elé állítani. Elmondása szerint „a törvényszék alapszabálya jelenleg kidolgozás alatt áll”, emellett egy nemzetközi bíróságot is szerveznek, valószínűleg azért, mert a foglyok között külföldi állampolgárok is lehetnek.

Az Interfax a hadifoglyokkal kapcsolatban még megjegyezte, hogy Oroszország nem zárja ki egy fogolycsere lehetőségét, amelybe az azovsztali fegyvereseket is bevonnák.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!