Srí Lankán már akkora a gazdasági válság, hogy az iskolákat is bezárták

2022. május 20. – 10:26

Srí Lankán már akkora a gazdasági válság, hogy az iskolákat is bezárták
Palackos gázért sorban álló-ülő emberek Colombóban – Fotó: Adnan Abidi / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Srí Lankán a hatóságok az üzemanyaghiány miatt bezárták az iskolákat, és arra kérték a köztisztviselőket, hogy maradjanak otthon, írja az MTI. Az ázsiai szigetországban már szinte dolgozni sem tudnak menni az emberek az üzemanyaghiány miatt.

Az állami és az akkreditált magániskolák szintén bezártak pénteken, miközben ezrek napokig állnak sorban a benzinkutakon.

A kormány az elmúlt hónapokban nehezen teremtette elő a pénzt az üzemanyag, a gáz és más alapvető élelmiszerek importjára, mert az ország a csőd szélén áll. A gazdasági nehézségek politikai válságot okoztak, a kormánynak tiltakozásokkal és zavargásokkal kell szembenéznie.

A tüntetők rendszeresen eltorlaszolják a főutakat, üzemanyagot követelnek, néhol összeverekedtek a hiánycikkekért. Országos áramkorlátozást is bejelentettek, amely naponta akár négy órát is elérhet, mert nem tudnak elegendő üzemanyagot szállítani az erőművekbe.

Azonnali segítséget kérnek

Srí Lanka felfüggesztette a 2026-ig visszafizetendő 25 milliárd dollárból idén esedékes mintegy 7 milliárd dollárnyi külföldi hitel visszafizetését. Az ország teljes külföldi adóssága 51 milliárd dollár. A pénzügyminisztérium szerint az országnak jelenleg csak 25 millió dollárnyi használható devizatartaléka van. A kormányfő hétfőn azt mondta, hogy mintegy 75 millió dollárra lenne sürgősen szükség az alapvető cikkek biztosításához, de az ország kincstára még egymilliárd dollár előteremtésével is küszködik.

Srí Lanka új miniszterelnöke, Ranil Vikremeszinghe pénteken kinevezett kilenc új minisztert, köztük egyet-egyet az egészségügyi, a kereskedelmi és az idegenforgalmi tárca élére, pénzügyminisztert azonban nem jelölt, a tárcát valószínűleg ő maga tölti majd be.

A dél-ázsiai országban május hetedikén szükségállapotot hirdetett az előző elnök, Gotabaja Radzsapaksza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!