Hivatalosan is az orosz műveletek nehézségeiről és hibáiról beszélnek, de amúgy minden a terv szerint halad

2022. május 18. – 20:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Az orosz Nemzetbiztonsági Tanács helyettes titkára elismerte, hogy az Ukrajna elleni háború nehézségekkel és hibákkal jár, de bejelentette a harcok folytatását. Rasid Nurgalijev azt mondta: „minden nehézség ellenére a különleges katonai művelet a végsőkig folytatódik”. A korábban belügyminiszteri posztot betöltő Nurgalijev arról beszélt, hogy a nyugati fegyverszállítások ellenére kitartanak eredeti céljuknál, azaz Ukrajna demilitarizálása és „nácitlanítása”, illetve a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok védelme mellett. Hibákról beszélt Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője is. Kadirov szerint „kezdetben voltak hibák, voltak hiányosságok, de most minden száz százalékosan a terv szerint halad”, és a Vlagyimir Putyin elnök által kitűzött feladatokat teljes mértékben teljesítik. Mariupolnál és Luhanszknál több ezer csecsen harcos vehetett már részt eddig is a harcokban, és Kadirov szavai szerint most újabb 200 önkéntes jelentkezett a misszióra. (via ORF)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!