Erdoğan: Ha a svédek és a finnek nem adják át a terroristákat, nem támogathatjuk a NATO-tagságukat

2022. május 18. – 14:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Törökország 33 ember kiadatását kérte Svédországtól és Finnországtól, akik viszont erre nem voltak hajlandóak a török állami média, a TRT híre szerint. Emiatt Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerdán is arról beszélt, nem fogja támogatni, hogy a két skandináv országot felvegyék a NATO-ba, írja a Guardian.

A török vezetés szerint Svédország és Finnország olyan embereket „bújtat”, akik kapcsolatban állhatnak a Kurd Munkáspárttal (PKK) és Fethullah Gülen vallási csoportjával. Mindkét csoportosulást a török állam terrorszervezetnek minősíti, a PKK-t pedig az Európai Unió és az Egyesült Államok is annak tekinti.

Erdoğan szerdán a kormányzó AK Párt parlamenti képviselői előtt tartott beszédet, amiben azt mondta: ha Svédország és Finnország nem adják vissza a török államnak a feltételezett „terroristákat”, akkor ne is jöjjön a két ország delegációja tárgyalni Törökországba a NATO-tagságról.

„Nem adjátok vissza a terroristákat, de NATO-tagságot kértek tőlünk? A NATO egy egység, egy szövetség a biztonságért. Ezért nem tudunk igent mondani arra, hogy megfosszák ezt a biztonsági szervezetet a biztonságától”

– mondta a török elnök, hozzátéve: „Számunkra csak akkor lenne értelme a NATO bővítésének, amennyiben tiszteletben tartják az érzékenységünket.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!