Megalapozottnak találták ellene a vádakat, mégis szabadlábra helyezték a volt szlovák belügyminisztert

2022. május 13. – 15:04

Megalapozottnak találták ellene a vádakat, mégis szabadlábra helyezték a volt szlovák belügyminisztert
Kalinák 2018-ban – Fotó: Tomas Benedikovic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Indokolatlannak minősítette a vizsgálati fogságot, és szabadlábra helyezte Robert Kalinák volt szlovák belügyminisztert a szlovák legfelsőbb bíróság szenátusa pénteken – jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.

Kalinákot maffiaváddal április 23-án vették vizsgálati fogságba, pár nappal azután, hogy a szlovák rendőrség különleges egysége a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) eljárást indított ellene, illetve a korábbi miniszterelnök, Robert Fico és további két társuk ellen bűnszövetkezet létrehozásának gyanúja miatt. Robert Kalinákot

  • hivatali visszaéléssel,
  • bűnszervezet létrehozásával és támogatásával, valamint
  • kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség.

Az ügyészség akkor azért kezdeményezte Kalinák előzetes letartóztatását, mert a vádhatóság szerint félő, hogy szabadlábon befolyásolná a tanúkat, szakértőket vagy más módon akadályozná az igazságszolgáltatást.

Az eljárás megindítása után a vizsgálati szervek Robert Fico vizsgálati fogságba vételére is javaslatot tettek, ám erre csak azután kerülhetett volna sor, hogy a parlament is jóváhagyja. A főügyészség vonatkozó kérelmét – amelyet a mandátumbizottság ülésén a kormánykoalíció pártjainak képviselői támogattak – egy héten át tartó rendkívül heves vita után, a múlt héten végül elutasította a törvényhozás.

A voksolás eredménye egyesek számára meglepetés lehet, mivel a szlovák kormánykoalíció pártjai – amelynek tagjai a mandátumbizottság ülésén jóváhagyták a javaslatot – alkotmányozó többséggel rendelkeznek a parlamentben. Ha a parlament jóváhagyta volna Fico képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, vizsgálati fogságba vételéről még az illetékes bíróságnak kellett volna döntenie.

A szlovák legfelsőbb bíróság pénteki döntése, amely indokolatlannak minősítette Robert Kalinák vizsgálati fogságba vételét, egyidejűleg megalapozottnak minősítette az ellene indult eljárás indoklását.

A Tisztítótűz nevű ügyben tárják fel a szlovák rendőrségen belül kialakult bűnszervezetet, melynek tagjai között volt például

  • Norbert Bödör nyitrai oligarcha,
  • Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány,
  • Róbert Krajmer, a NAKA korrupcióellenes részlegének vezetője,
  • Peter Hraško, a NAKA igazgatója,
  • Marián Zetocha, a NAKA pénzügyi hírszerzési részlegének korábbi igazgatója,
  • Bernard Slobodník, a NAKA pénzügyi részlegének vezetője,
  • František Imrecze, a Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatója és
  • Dušan Kováčik speciális ügyész.
Kövess minket Facebookon is!