Egy Starbucks pultjához ragasztotta magát a Babe színésze, hogy a drágább növényi tejek ellen tiltakozzon

2022. május 11. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

Egy New York-i Starbucks kávézó pultjához pillanatragasztózta magát James Cromwell amerikai színész, akit többek között olyan filmekben lehetett látni, mint a Babe, a Szigorúan bizalmas, vagy a Star Trek: Kapcsolatfelvétel, de felbukkant olyan tévésorozatokban is, mint a 24 vagy az Öröklés.

Cromwell a PETA állatvédő szervezet aktivistájaként vett részt a tiltakozásban, amit élőben közvetítettek a Facebookon. A tiltakozással fel akarták hívni a figyelmet arra, hogy a kávézólánc drágábban adja a növényi tejeket, mint a tehéntejet, nagyjából 70 centtel, azaz körülbelül 250 forinttal. Igaz, nem mindenhol, a brit Starbucksokban már nincsen különbség a tejek árai között.

A tiltakozásról kiadott sajtóközleményben Cromwell azt írta, hogy arra kéri a szervezettel együtt a Starbucksot, hogy ne büntesse azokat a környezettudatos vásárlókat, akik a növényi tejet választanák.

A tiltakozás nagyjából harminc percig tartott, és akkor lett vége, amikor a manhattani kávézóban megjelent a rendőrség. Cromwellnek sikerült leszállnia a pultról.

Cromwell a PETA tagja és tiszteletbeli igazgatója is. Azóta nem eszik húst, hogy eljátszotta a Babe című filmben a gazda szerepét, amiért Oscar-díjra is jelölték. A hatvanas években tiltakozott a vietnámi háború ellen, kiállt a Fekete Párducok mellett, a 2010-es években többször is részt vett állatvédők vagy környezetvédők tüntetésein.

(CNN)

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass