Putyin beszéde, festékkel leöntött orosz nagykövet, gyakorlatozó ukránok – ez volt a háború hétfői napja képekben

2022. május 9. – 19:24

frissítve

Putyin beszéde, festékkel leöntött orosz nagykövet, gyakorlatozó ukránok – ez volt a háború hétfői napja képekben
Kislány egy gigantikus Szent György-szalag alatt bújik át, amit a győzelem napi ünnepség részeként feszítettek ki Mariupolban – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP
Fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP

Szinte mindenki Putyin győzelem napi beszédét várta, ugyanis várható volt, hogy bejelentést tesz az ukrajnai invázióval kapcsolatban. Rövid, de a hidegháborúnál is hidegháborúsabb beszédében Putyin arról beszélt, hogy a Nyugat Oroszország gyengítésén dolgozott, felhasználva ellene a nemzeti feszültségeket, a nemzetközi terrorizmust – „de nem értek célt”. A beszéd leiratát itt olvashatja el.

Maxim Shemetov / Reuters
Maxim Shemetov / Reuters

Az orosz elnök beszéde és a katonai parádé után megindult a Halhatatlan Ezred nevű felvonulás, ahol a résztvevők a Vörös Hadsereg katonáinak portréit vitték a Szovjetunió Németország felett aratott győzelemének 77. évfordulóján Moszkvában. A beszédről itt írtunk részletesen.

Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP
Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP

Füst száll fel egy olajfinomítóból a kelet-ukrajnai Liszicsanszk közelében 2022. május 9-én.

Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Egy férfi ül egy mariupoli buszmegállóban.

Az ukrán védelmi minisztérium szerint az oroszok tüzérségi és páncélos támogatás mellett megpróbálják elfoglalni Mariupolban az Azovsztal acélművet. A hatalmas, jól védhető gyárkomplexum az ukrán ellenállás utolsó bástyája a máskülönben szinte teljesen lerombolt, egykor 400 ezres kikötővárosban. Az üzemből a civileket a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével sikerült evakuálni, de az (az oroszok vádjai szerint neonáci) Azov ezred katonái továbbra sem adják fel a harcot. Az orosz fél tagadja, hogy az Azovsztal lerohanására készülne; pár hete Putyin azt mondta, azért zárják körül az acélművet hermetikusan, „hogy egy légy se tudjon kijönni”. A gyárat azóta is folyamatosan lövi az orosz tüzérség.

Fotó: Wojtek Radwanski / AFP
Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

Vörös festékkel öntötték le Szergej Andrejev lengyelországi orosz nagykövetet az ukrajnai háború ellen tiltakozók a szovjet katonai temetőben tartott tüntetésen a náci Németország felett aratott második világháborús győzelem 77. évfordulóján Varsóban 2022. május 9-én. Az ukrán zászlós tüntetők már várták a temetőnél Szergej Andrejev nagykövetet, akit végül a rendőrségnek kellett kimenekítenie.

Fotó: John Moore / Getty Images
Fotó: John Moore / Getty Images

Ukrán katonák egy hadgyakorlaton azt tanulják, hogyan élhetik túl, ha orosz tankkal találkoznak.

Fotó: Peter Kneffel / picture alliance / Getty Images
Fotó: Peter Kneffel / picture alliance / Getty Images

Ellentüntetők „Putyint Hágába, Putyint a bíróságra” feliratú táblákkal egy a győzelem napja apropóján tartott müncheni oroszbarát felvonuláson.

Fotó: Adam Scotti / Prime Minister's Office / Reuters
Fotó: Adam Scotti / Prime Minister's Office / Reuters

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök egy lerombolt híd mellett hajt el Irpinyben ukrajnai látogatása alkalmával.

Fotó: Ricardo Moraes / Reuters
Fotó: Ricardo Moraes / Reuters

Óvóhely egy harkivi metróállomáson május 9-én.

Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / AFP
Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / AFP

Traktor dolgozik a mezőn Lukasivka határában Csernyihiv közelében. 25-30 százalékkal kevesebb területet vetettek be idén Ukrajnában, mint tavaly. Eddig mintegy 7 millió hektárnyi föld lett bevetve, igaz, az ukrán mezőgazdasági miniszter szerint a vetés minősége is elmarad a tavalyitól. Áprilisban Ukrajna 1,090 millió tonna gabonát exportált, azonban így is még 25 millió tonna ragadt egyelőre az országban. Mivel az ukrán kikötőket a Fekete-tengeren blokád alá vette Oroszország, most Románián keresztül próbálják kivinni a termést az országból. A jövőben megoldás lehet a balti kikötőkön keresztül kivinni a termékeket. Elemzők szerint az Ukrajnában felhalmozott nagy készletek gondot okozhatnak abból a szempontból is, hogy így kevesebb hely jut majd az új termés tárolására.

Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / Getty Images
Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / Getty Images

Ukrán katonák bizonyítékokat gyűjtenek Harkiv környékén.

Fotó: Rick Mave / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Fotó: Rick Mave / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Mariupoli gyerekek a zaporizzsjai ideiglenes befogadóállomáson.

Brit források szerint Szibériába, a Kaukázusba, az orosz Távol-Keletre és az északi sarkkör vidékére viszik az oroszok az általuk „evakuált” ukránokat. Az Inews oknyomozása szerint 66 olyan tábort azonosítottak, melyeket „ideiglenes szálláshelyként” tartanak számon, ezek közé tartozik tucatnyi szanatórium, erdei gyermektábor, „hazafias” nevelési központ, és még egy egykori vegyifegyver-lerakó is. Az oroszok állításuk szerint eddig közel egymillió embert evakuáltak Ukrajna háborús övezeteiből, többek között a délkelet-ukrajnai Mariupol civiljeinek jelentős részét is. A brit napilap eddig 6250 olyan embert azonosított közülük, akiket ilyen helyszíneken szállásoltak el – becsléseik szerint pedig a 66 helyszínen összesen 10 800 embert szállásolhatnak el.

Kapcsolódó