Kisiklott egy személyvonat Bécs mellett, egy ember meghalt, többen megsérültek

2022. május 9. – 20:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kora esti órákban Bécs közelében, Münchendorfnál kisiklott egy GYSEV-személyvonat, a baleset következtében egy ember meghalt, többen megsérültek – írja az osztrák Kronen Zeitung. Az első beszámolók szerint nagyjából száz rendőr és tűzoltó, valamint mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

Sonja Kellner, a Vöröskereszt alsó-ausztriai szervezetének szóvivője a helyszínen azt nyilatkozta, hogy egy ember életét vesztette, hárman súlyos, kilencen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, írja az osztrák közmédia.

A Kurier szerint az egyik súlyos sérült a mozdonyvezető volt, őt mentőhelikopterrel szállították egy bécsi kórházba. Egy másik súlyos sérültet a Sankt Pölten-i egyetemi kórházba szállítottak. A balesetet sérülés nélkül átvészelő utasokat a Vöröskereszt münchendorfi segélyközpontjában helyezték el ideiglenesen.

A baleset hétfőn este hat óra körül történt, oka egyelőre ismeretlen. A helyszínen készített képek tanúsága szerint két vagon leszakadt a szerelvényről, az oldalára borult, és lecsúszott a vasúti töltésről. A rendőrség szóvivője szerint a vagonok 100-150 métert csúsztak, mielőtt megálltak volna a töltés melletti mezőn. A Heute szerint a vonaton nagyjából 80-an utazhattak.

A kisiklott vonatot a magyar–osztrák tulajdonú GYSEV üzemeltette. A baleset a Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) – Sopron – Bécs – Pozsonyligetfalu (Bratislava-Petržalka) vonalon történt. A vonat Sopron irányából tartott Bécs felé, amikor megtörtént a szerencsétlenség.

A GYSEV a Facebookon a baleset után arról tájékoztatott, hogy „Wampersdorf és Achau állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek. A vonatpótlás miatt várhatóan 40 perccel hosszabb menetidőre kell számítani az utasoknak.”

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!