Kórházba szállították Szaúd-Arábia 86 éves, pacemakerrel élő királyát

2022. május 8. – 10:47

Kórházba szállították Szaúd-Arábia 86 éves, pacemakerrel élő királyát
Szalmán szaúdi király, mögötte fia, Mohammed bin Szalmán 2022. március 16-án – Fotó: Bandar al-Jaloud / Saudi Royal Palace / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kórházba szállították a hétvégén Szalmán szaúdi királyt, írja a SPA állami hírügynökségre hivatkozva az MTI. A 86 éves uralkodó szombaton került kórházba, ahol az orvosok jelentése szerint vizsgálatokat végeznek el rajta.

Szalmán bin Abdel-Azíz Ál Szaúd 2015 óta áll a közel-keleti ország élén Szaúd-Arábia hetedik királyaként, és az államalapító első király, Abdel-Azíz Ál Szaúd legidősebb még élő fiaként. Keveset hallani az idős uralkodó egészségügyi állapotáról, aki utoljára márciusban került kórházba: ekkor „sikeres orvosi vizsgálatokról” és egy, a pacemakerében történt elemcseréről számoltak be.

Bár névleg Szalmán az uralkodó, a France 24 szerint az ország ügyeit valójában fia, a trónörökös Mohammed bin Szalmán koronaherceg intézi. Igaz, egyelőre akárhányszor merültek fel pletykák arról, hogy Szalmán átadná önként a fiának a hatalmat, ezeket sorra megcáfolta a szaúdi királyi udvar.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!