22 halott a havannai gázrobbanásban, sokan rekedhettek a romok alatt

2022. május 6. – 19:47

Másolás

Vágólapra másolva

Robbanás rázta meg Havanna központját péntek délelőtt – írta a New York Times. A vélhetően gázszivárgás okozta robbanásban legalább nyolc ember meghalt. Az áldozatok száma azonban magasabb is lehet, miután egy luxusszálloda és a közelben több épület is összeomlott. Sok túlélő is a romok alatt rekedhetett. (Frissítés: szombat reggel a BBC már 22 halottról írt.)

A kubai elnök és a kormányfő is a baleset helyszínére sietett.

Megrongálódott egy közeli iskola is, a sérültek között gyerekek is vannak.

A tragédia gazdaságilag is komoly csapást jelenthet, mivel nem sokkal azután történt, hogy a koronavírus miatt lenullázódott turizmus épp újraéledt volna, márpedig ez az ágazat kiemelt jelentőségű bevételt hoz a nehéz gazdasági helyzetben lévő kommunista országnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!