Műanyaggal helyettesített ablaküvegek, tűz, Mariupol evakuált civiljei – a háború 70. napja képekben

2022. május 4. – 21:49

frissítve

Műanyaggal helyettesített ablaküvegek, tűz, Mariupol evakuált civiljei – a háború 70. napja képekben
Egy orosz rakétatámadás után füst látható Lvivben május 3-án – Fotó: Omar Marques / Anadolu Agency / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvenedik napja tart az orosz invázió: szerdán ismét, ahogy a háború óta sokszor, Mariupolon volt a világ szeme. Az oroszok több értesülés szerint bejutottak Mariupol utolsó, ukrán erők által védett területére, az Azovsztal acélgyárba. Ukrajna azonban jelezte, az orosz offenzíva sikertelen volt, az ukrán erők továbbra is tartják magukat a háború eleje óta ostromlott városban.

Eközben folyik a mariupoli civilek evakuálása, továbbra is több civil, mellettük 30 gyermek húzza meg magát a gyárban. A háború második szakaszának tartott kelet-ukrajnai orosz invázió ezzel párhuzamosan romokat, betört ablakokat és civil, illetve katonai halottakat hagy maga után. Kigyulladt olajraktározók, temetés, betört ablaküvegek és kidőlt fák – ilyen Ukrajna több mint két hónappal a háború kezdete után.

Fotó: Ueslei Marcelino / Reuters
Fotó: Ueslei Marcelino / Reuters

Ukrán evakuáltak állnak sorban segélyért egy adománygyűjtő ponton az ukrajnai Zaporizzsjában. Egy nappal korábban Zaporizzsjába evakuálták azokat a civileket is, akik a háború alatt az Azovsztal acélműben ragadtak Mariupolból. A szerdai jelentések szerint a gyárban továbbra is számos civil van, köztük 30 gyerek. Szerda este az orosz erők azt ígérték, hogy a következő napokban humanitárius folyosókat fognak biztosítani az evakuálásukra.

Fotó: Roman Pilipej / EPA / MTI
Fotó: Roman Pilipej / EPA / MTI

A mariupoli Azovsztal acélműből kimenekített emberek busszal érkeznek a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjába 2022. május 3-án. Ukrán illetékesek szerint mintegy 100 civilt evakuáltak az acélgyárból, amely az utolsó ukrán ellenőrzés alatt álló terület Mariupolban.

Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / Getty Images
Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / Getty Images

Közeli hozzátartozók és barátok vesznek részt Ruszlan Borovik ukrán katona megemlékezésén Kijevben. Borovik Ukrajnát védve halt meg.

Fotó: Alexey Kudenko / Sputnik / AFP
Fotó: Alexey Kudenko / Sputnik / AFP

Egy tűzoltó próbálja eloltani a tüzet egy olajraktárban a donyecki Makiivkában. Az olajraktár az orosz közlések szerint ukrán támadások miatt gyulladt ki. Az orosz állami hírügynökség, a RIA szerdán azt állította, hogy egy ember meghalt, kettő pedig megsebesült, amikor az ukránok egy olajraktárt támadtak meg Donyeckben.

Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP
Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP

Egy nő áll a nappalijában a műanyag fóliával letakart ablakok előtt, miután a lövések betörték ablakai üvegét Dobropillyában, a kelet-ukrajnai Donyeck régióban lévő városban.

Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP
Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP

Tűzoltók raknak rétegelt lemezt a betört ablaküvegek helyére a donyecki Dobropillyában.

Fotó: John Moore / Getty Images
Fotó: John Moore / Getty Images

A 36 éves Szvitlana két fiával, a 7 éves Artemmel és az 5 éves Kijilóval egy óvodában találtak menedéket az ukrajnai Krivij Rihben. A család a Herszon régióból, a már orosz ellenőrzés alatt lévő Kiszelivka faluból menekült. A családapa a háború előtt külföldön dolgozott, így hozzá tartanak Lengyelországba. Az ukrajnai Krivij Rih ipari központként ismert Ukrajnában, illetve egyébként Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is itt született.

Fotó: Zohra Bensemra / Reuters
Fotó: Zohra Bensemra / Reuters

Az 50 éves Olekszij Szokoljuk háza kertjében sétál Irpinben. A házat márciusban lőtték szét az orosz erők.

Kapcsolódó