Az EU fontolgatja, hogy katonai támogatást ad Moldovának, ami már „pesszimista” forgatókönyvekkel is számol

2022. május 4. – 12:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy katonai támogatást ad Moldovának, hogy így kerüljék el a háború átterjedését Ukrajnából. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a moldovai látogatásán beszélt arról, hogy az EU megvizsgálja, hogyan erősíthetné meg az ország fegyveres erőit.

Múlt héten a Moldovához tartozó, Oroszország által ellenőrzött Dnyeszter Menti Köztársaságban, másik nevén Transznisztriában robbanásokat hallottak, aztán azt is állították, hogy Ukrajna felől érkező drónokkal támadták őket.

A Dnyeszter Menti Köztársaság, másik nevén Transznisztria egy hivatalosan Moldovához tartozó, de 1992 óta orosz támogatással szakadárállamként működő terület. Moldova már jó ideje tart attól, hogy az országot az oroszbarát szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság révén belekeverné Moszkva az Ukrajna ellen folytatott háborúba. Ugyanerről beszélt április elején Zelenszkij is.

Moldova elnöke szerdán arról beszélt, „pesszimista” forgatókönyvekre is készítettek terveket. Maia Sandu a múlt heti konfliktusokért „háborúpárti” szeparatistákat okolta. (BBC, Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!