Ukrán polgármester: Orosz orkok dézsmálják a szkíták aranyát

2022. május 1. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon úgy néz ki, hogy az oroszok nemcsak gabonát és fülhallgatókat lopnak el a megszállt ukránoktól, hanem múzeumi tárgyakat is. A New York Times írja, hogy a melitopoli múzeumból orosz katonai segítséggel vittek el értékes kiállításai tárgyakat, köztük többszáz éves aranytárgyakat is.

Az orkok meglógtak a szkíták aranyával!

– kommentálta Ukrajna legnagyobb és legdrágább múzeumi gyűjtemények elrablását a város polgármestere. A New York Times cikkéből kiderül, hogy szó sem volt szimpla fosztogatásról, a műtárgyakat fehér köpenyes, gumikesztyűs szakértők vitték el a helyi múzeumból, mögöttük pedig fegyveres orosz katonák álltak, akiket az ukrán szlengben orkoknak hívnak. Az eltulajdonított tárgyak között van olyan szkíta aranytárgy, amit egészen a 4. századig eredeztetnek vissza.

A szinte porig rombolt Mariupolban is figyeltek arra az oroszok, hogy legalább az értékes műtárgyakban ne essen kár, és a helyi múzeumból festményeket, szobrokat és keresztény ikonokat loptak el. Ezek talán még a jobb esetek, mert más településeken az orosz megszállók ortodox templomokat, nemzeti műemlékeket és kulturális örökségnek számító helyszíneket pusztítottak el. Ukrán hivatalnokok szerint nagyjából 250 olyan múzeum vagy hasonló intézmény van, amiben komoly károk keletkeztek az orosz agresszió miatt.

A melitopoli múzeum esete különösen erős a többihez képest is. A New York Times cikkében megszólal az igazgató, aki többedmagával elrejtette a legértékesebb kincseket és tárgyakat a múzeumban, majd később elmenekült az orosz megszállók elől. Később a múzeum gondnoka hívta, hogy egy új ukrán ember, bizonyos Jevgenyij Gorlacsev lett a múzeum új igazgatója, és szeretné tudni, hol vannak a szkíta aranyak. Segítséget nem kapott végül, de enélkül is megtalálták az oroszok, és profi szakmai segítséggel elvitték a helyszínről. Az egészet videóra vették, és Gorlacsev még nyilatkozott is arról az orosz tévének, hogy mekkora kulturális értékkel bír ez a gyűjtemény az egész Szovjetuniónak, és hogy a múzeum korábbi vezetése rengeteg energiát ölt abba, hogy elrejtsék ezeket az oroszok elől.

Ukrán szakértők és muzeológusok szerint az orosz fosztogatások és kulturális intézmények elpusztításai is arra mutatnak rá, hogy Oroszország a kulturájával együtt akarja eltörölni Ukrajnát és az ukrán népet a Föld színéről.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!