Lemond mandátumáról a brit képviselő, aki pornót nézett az alsóházban

2022. április 30. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

Lemond mandátumáról az a brit tory képviselő, aki a telefonján az alsóházi ülésteremben pornót nézett, írja a brit közmédia. Neil Parish azt mondta a BBC-nek, hogy lemond képviselői tisztségéről, miután elismerte, hogy kétszer nézett pornót az alsóházban. A devoni Tiverton és Honiton képviselője azt mondta, hogy tette „az őrület pillanata” volt, és „nem voltam büszke arra, amit csinálok”. Azt mondta, hogy az első alkalom véletlenül történt, de a második alkalommal már szándékosan kattintott.

A vádak miatt a Konzervatív Párt még pénteken felfüggesztette képviselőjét, miután két munkatárs is azt állította, hogy látták, ahogy a közelükben ülve felnőtt tartalmakat néz a telefonján. Boris Johnson is megszólalt az ügyben:

„Nyilvánvalóan elfogadhatatlan, hogy bárki ilyesmit csináljon a munkahelyén. Ugyanez lenne a helyzet bármilyen más munkahelyen esetében is”

– fogalmazott a brit miniszterelnök.

Most, a lemondó képviselő azt mondta, hogy bocsánatot kér, és rettenetesen sajnálja a történteket. A BBC South Westnek adott exkluzív interjújában a következőket mondta:

„A helyzet az volt, hogy – elég vicces, de – traktorokat néztem. Véletlenül egy másik weboldalra mentem fel, aminek nagyon hasonló neve volt, és egy kicsit néztem, amit nem kellett volna. De az én bűnöm – a legnagyobb bűnöm – az, hogy egy másik alkalommal másodszor is oda kattintottam.”

Arra a kérdésre, hogy ez szándékos volt-e, azt mondta: „Szándékos volt... a terem oldalán ültem szavazásra.” Hozzátette: „Amit tettem, teljesen rossz volt.” A lemondott képviselő sajnálja a károkat, amelyeket tettével családjának, választókerületének és helyi pártszervezetének okozott.

„Tévedtem, hülye voltam, elvesztettem az eszem”

– mondta. A képviselő egyébként még pénteken úgy látta, csak akkor mond le, ha az ügyben indított parlamenti etikai vizsgálat bűnösnek találja, de az éjszaka folyamán meggondolta ezt, nem szeretne ugyanis nagyobb károkat okozni a toryknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!