Dán külügyminiszter: A Nyugatnak el kell érnie, hogy a lehető legtöbbe kerüljön Oroszország számára a háború

2022. április 25. – 17:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1086

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Jeppe Kofod dán külügyminiszter hétfőn a CNN-nek azt mondta, hogy „a Nyugatnak gondoskodnia kell arról, hogy az ukrajnai háború a lehető legmagasabb költséggel” járjon Oroszország számára.

„Nagyon fontos, hogy segítsünk Ukrajnának megvédenie magát és az is, hogy a háború a lehető legmagasabb költségeket jelentse Oroszország számára a harctéren is.”

-mondta Kofod. Hozzátette, Oroszország agressziójának leállítása érdekében „további szankciókat kell bevezetniük az európai nemzeteknek Oroszországgal szemben és több katonai segítséget kell küldeni Kijevnek”.

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!