A Nemzetközi Büntetőbíróság is csatlakozik a háborús bűnöket érintő uniós nyomozóbizottsághoz

2022. április 25. – 18:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészi hivatala csatlakozik a közös uniós nyomozócsoporthoz, hogy felderítse az orosz-ukrán háborúban elkövetett nemzetközi bűncselekményeket – írja az MTI az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség közleménye alapján.

A közös nyomozócsoportot Litvánia, Lengyelország és Ukrajna közösen hozta létre március 25-én. Ennek célja a nemzetközi igazságügyi együttműködés megkönnyítése, valamint az, hogy felgyorsítsa a határon átnyúló nyomozásokat és a büntetőeljárások lefolytatását az érintett országokban. A három érintett ország főügyészei hétfőn írtak alá megállapodást arról, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság is részt vesz a nyomozásban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!