Gerhard Schröder: Ez a háború hiba volt, de Putyin is a harcok befejezésében érdekelt
2022. április 24. – 10:21
Vlagyimir Putyin is véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, de ez nem olyan egyszerű – mondta a New York Timesnak adott interjújában Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár, aki az elmúlt években orosz energetikai cégek lobbistájaként dolgozott. Az ukrajnai háború kitörése óta volt ez az első alkalom, hogy a Putyinnal hosszú évek óta baráti kapcsolatban álló egykori kancellár nyilatkozott.
„Szerintem ez a háború hiba volt, és ezt mindig is mondtam”
– hangsúlyozta a 78 éves Schröder az interjúban, aki ismét kijelentette, hogy hajlandó közvetíteni az ukrajnai háborúban. Elmondása szerint ő mindig is a német érdekeket képviselte, megteszi, amit tud, legalább az egyik oldal bízik benne. Schröder szerint a lehető leghamarabb a békés rendezést kell elérni.
A volt kancellár, aki az orosz olajipari óriás, a Rosneft felügyelőbizottsági elnöke, március 10-én a Kremlben találkozott Putyinnal annál a bizonyos hat méter hosszú asztalnál, amelynél az orosz elnök annak idején Orbán Viktort is fogadta. Schröder Moszkvában beszélt Putyin tanácsadójával, Vlagyimir Medinszkijjel és Roman Abramovics oligarchával is. A Putyinnal folytatott beszélgetése részleteit nem árulta el, erről csak ennyit mondott:
„Annyit mondhatok, hogy Putyin a háború befejezésében érdekelt. De ez nem olyan egyszerű. Van néhány pont, amelyet tisztázni kell.”
Schröder annyit árult el, hogy moszkvai útja ukrán kezdeményezésre jött létre a svájci Ringier médiavállalaton keresztül. Utazásáról az orosz fővárosba Olaf Scholz jelenlegi német kancellár nem kapott tájékoztatást. Moszkvai útja előtt előtt Rusztem Umerov ukrán parlamenti képviselő egy isztambuli találkozón tájékoztatta őt az ukrán álláspontokról. A Putyinnal folytatott beszélgetés után ismét találkozott Umerovval Isztambulban. Ezután megszakadt közöttük a kapcsolat, de Schröder azt mondta a New York Times-nak, hogy kész újra tárgyalni mindkét féllel.
Schrödernek a kijevi Bucsában történt mészárlásról az a véleménye, hogy azt ki kell vizsgálni, de úgy gondolja, a parancs nem Putyintól, hanem alsóbb szintről érkezett.
Szerinte „nem lehet elszigetelni egy olyan országot, mint Oroszország”. A volt kancellár úgy látja: az Ukrajna elleni agresszió ellenére fent kell tartani a kapcsolatokat Moszkvával, mert „egy olyan országot, mint Oroszország, nem lehet hosszú távon sem politikailag, sem gazdaságilag elszigetelni”.
„A német iparnak nyersanyagokra van szüksége, amelyekkel Oroszország rendelkezik. Nemcsak az olajról és a gázról van szó, hanem a ritkaföldfémekről is. És ezek olyan nyersanyagok, amelyeket nem lehet olyan könnyen pótolni.”
Schrödert már a háború kitörése előtt is éles kritikák érték amiatt, hogy ilyen szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal és Vlagyimir Putyinnal. Arra a kérdésre, hogy van-e emiatt lelkiismeretfurdalása, a volt kancellár azt mondta: „Nem fogok itt most mea culpázni, ez nem az én stílusom.”