Boris Johnson szerint a jövő év végéig is eltarthat a háború, és az is lehet, hogy az oroszok nyernek

2022. április 22. – 13:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Johnson miniszterelnök elismerte, hogy „reális lehetőség” van arra, hogy az orosz erők nyerjék meg az Ukrajna ellen indított háborút, ahogy arra is, hogy a háború a jövő év végéig elhúzódjon.

„Putyinnak hatalmas hadserege van. Nagyon nehéz politikai pozícióban van, mert katasztrofális baklövést követett el. Az egyetlen lehetősége most az, hogy továbbra is megpróbálja folytatni a tüzérség által vezetett döbbenetes darálást” – mondta.

„Most nagyon közel van ahhoz, hogy Mariupolban bebiztosítson magának egy szárazföldi hidat. Attól tartok, hogy ebben a szakaszban a helyzet kiszámíthatatlan. Ebben reálisnak kell lennünk” – tette hozzá.

Az indiai Újdelhiben tartott sajtótájékoztatón Johnson azt mondta, hogy az ukránok hihetetlen hősiességről tettek tanúbizonyságot a háború közepette, és katonai felsőbbrendűséget ide vagy oda, Putyin nem lesz képes „meghódítani az ukrán nép szellemét”.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az Egyesült Királyság több tüzérséget küld az ukrán erőknek, és megerősítette, hogy a brit kormány nagykövetsége a jövő hónapban újra megnyílik az ukrán fővárosban.

(BBC, Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!