Mintha megkerülte volna a fél világot, akkora utat tett meg egy diplomataszállító orosz járat három európai város között

2022. április 19. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Moszkvából Madridba, majd onnan Athénon keresztül vissza Moszkvába repült az a diplomatákat szállító repülőjárat, ami a légvonalban kevesebb mint 8 ezer kilométeres utat ennek közel kétszerese alatt tette meg, írja a BBC.

A repüléstilalmi uniós szankciók miatt ugyanis a Moszkvából Madridba tartó gépnek meg kellett kerülnie egész Skandináviát és a Brit szigeteket is, Madrid és Athén között csak Észak-Afrika partvidékén közlekedhetett, majd Görögországot is csak Törökország és a Kaukázus átszelésével hagyhatta el a gép.

Összesen az út így 15 163 kilométer hosszú volt, ami szinte megfelel a világ mostani leghosszabb repülőútjának, a New York–Szingapúr járat hosszának.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!