Hárman megsérültek a rendőrség figyelmeztető lövéseitől a svédországi Korán-égetés ellen tüntetők közül vasárnap

2022. április 18. – 12:29

Hárman megsérültek a rendőrség figyelmeztető lövéseitől a svédországi Korán-égetés ellen tüntetők közül vasárnap
Mentők visznek el egy lábon lőtt férfit a Stram Kurs által tervezett tüntetés előtt a svédországi Norrköpingben, 2022. április 17-én – Fotó: Stefan Jerrevang / TT News Agency via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonhat embert vettek őrizetbe Svédország két városában azt követően, hogy vasárnap ismét összecsaptak a rendfenntartó erők és a tüntetők, akik egy radikális párt tervezett gyűlése ellen tiltakoztak, amely a Koránt akarta elégetni, írja az MTI.

A hatóságok szerint a vasárnap éjszaka már nyugodtan telt Norrköpingben, ahol a rendőrség mapközben nyolc embert vett őrizetbe erőszakos zavargás gyanújával, míg a közeli Linköpingben 18 főt. Mindkét városban négy napon belül másodszor törtek ki összecsapások, amelyek során kövekkel dobálták meg a rendőröket és autókat törtek össze.

Az első alkalommal a tüntetők a Rasmus Paludan dán-svéd politikus vezette Stram Kurs (Kemény Vonal) nevű bevándorlás- és iszlámellenes csoport gyűlése ellen tiltakoztak.

Vasárnap egy másik gyűlés ellen tiltakoztak, amelyet a fellépő Paludan végül kénytelen volt otthagyni. Norrköpingben a rendőrség figyelmeztető lövéseket adott le, amelyek három embert megsebesítettek. A három sérültet letartóztatták.

Az mentőszolgálatok 10 embert szállítottak kórházba könnyebb sérülésekkel a norrköpingi és linköpingi zavargások után.

Rasmus Paludan svéd állampolgársággal is rendelkezik, de alapvetően szülőhazájában, Dániában politizál egy szélsőjobboldali párt, a Stram Kurs alapítójaként és vezetőjeként. Azért szervez Korán-égetéseket Svédországban, hogy ezt a pártot népszerűsítse.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!