Ferenc pápa szerint most háborús húsvét van, túl sok a vér és az erőszak

2022. április 17. – 13:25

Másolás

Vágólapra másolva

Újra a békére szólított fel Ferenc pápa a húsvéti beszédében vasárnap. A pápa arról beszélt, a mostani „a háború húsvétja”, majd hallgatólagosan bírálta Oroszországot, amiért „kegyetlen és értelmetlen” konfliktusba sodorta Ukrajnát. Ferenc pápa a hagyományos húsvéti beszédét és áldását, az Urbi et Orbit (amit Rómára és a világra ad) főképp Ukrajnának szentelte, a háború okozta sokkot pedig az apostolok sokkjához hasonlította, akik az evangélium szerint látták a feltámadt Jézust.

„A mi szemünk is hitetlenkedik ezen a háborús húsvéton. Túl sok vért, túl sok erőszakot láttunk. A mi szívünk is megtelt félelemmel és gyötrelemmel, ahogyan oly sok testvérünknek és nővérünknek kellett bezárkóznia, hogy biztonságban legyen a bombázásoktól. Nehezen hisszük el, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy valóban győzedelmeskedett a halál felett. Lehet, hogy ez csak illúzió? A képzeletünk szüleménye?” – mondta. A pápa beszédéről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!