Ferenc pápa: A világ Káin útját választotta, a menekülteket pedig a bőrszínük szerint ítélik meg

2022. április 15. – 19:31

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa egy nagypénteki interjújában arról beszélt, hogy a világ jelenleg részleteiben él meg egy világháborút, emellett ismételten elítélte az ukrajnai háborút.

„Ebben a pillanatban, Európában, ez a háború nagyon közelről érint minket. De nézzünk egy kicsit messzebbre. A világ háborúban áll, gondoljunk Szíriára, Jemenre, a haza nélküli, üldözött rohingyákra. Mindenhol háború van” – jelentette ki a katolikus egyházfő, megjegyezve, hogy a világ Káin útját választotta a testvérgyilkossággal.

Ferenc pápa azt is szóvá tette, hogy a világ többet költ fegyverekre, mint oktatásra. „Itt is a Káin-motívumot látjuk. Olyan ördögi sablon szerint élünk, amely alapján az emberek hatalomvágyból és biztonsági megfontolásokból gyilkolják egymást. Megértem a fegyvereket vásárló kormányokat, de felmenteni nem tudom őket. A sok háborúra gondolok, amelyek messze tőlünk zajlanak. Elfelejtettük a béke nyelvét” – emelte ki az egyházfő.

Ferenc pápa egyben hittestvéreknek nevezte az ortodox püspököket, akik „ezekben a fájdalmas időkben” szintén a húsvéti ünnepre készülnek.

A katolikus egyházfő beszélt arról is, hogy a háborúkban mindig a leggyengébbek szenvednek a legtöbbet.

„A menekülteket csoportokra osztjuk: vannak első és másodosztályúak, bőrszín szerint, vagy az alapján, hogy fejlett vagy nem fejlett országokból érkeznek. Rasszisták vagyunk. És ez nincs rendjén”

– sérelmezte Ferenc pápa, és felhívta a figyelmet arra, hogy Jézus is menekült volt, aki gyermekként szüleivel Egyiptomban volt kénytelen menedéket keresni.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!