Az oroszok szerint nem süllyedt el a megrongálódott hadihajójuk, sikerült eloltani a tüzet

2022. április 14. – 13:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Helyzetjelentést adott a hírek szerint súlyosan megrongálódott Moszkva nevű hadihajó állapotáról az orosz védelmi minisztérium. Közlésük szerint „ellenőrzésük alatt tartják” a fekete-tengeri flotta zászlóshajójának fedélzetén keletkezett tüzet. Nem láthatók lángok, a hajón tárolt lőszerek okozta robbanások megszűntek. Az oroszok állítják, hogy a hajó nem süllyedt el, és az elsődleges fegyverzete sem sérült meg. A legénységet evakuálták, és megkezdték a hajó bevontatását a kikötőbe. Halálos áldozatokról, sérültekről továbbra sincs hír.

Az ukránok viszont azt állítják, hogy nem a lőszer robbant fel a hajón, hanem ők okoztak károkat a hajóban, amikor két Neptun-rakétával csapást mértek a hadihajóra. Az ukrán hadvezetés azt is állította, hogy a támadás következtében süllyedni kezdett a hajó, a mentést a vihar és a felrobbanó lőszerek akadályozták.

A CNN egyik oldal állítását sem tudta hitelesíteni a viharos időjárási körülmények miatt.

A Moszkva nevű cirkálót 1982-ben építették és helyezték üzembe, közölte az orosz védelmi minisztérium. Korábban írtuk, hogy ez ugyanaz a hajó, mint aminek a legénységének az invázió első napjaiban a Kígyó-sziget ukrán védői azt mondták, hogy „menjenek a faszba”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!