Bomba igen, katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyag viszont nem volt a Zágrábban lezuhant drónon

2022. április 13. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva

OFAB 100-120 típusú bombát szállított a Zágrábban egy hónappal ezelőtt lezuhant drón, de a bomba nem tartalmazott katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagot, írja az MTI a Zágráb megyei államügyészség szerdai sajtótájékoztatóján.

Ivana Bacic, a horvát szakértői és kutatóközpont bűnügyi igazságügyi szakértője szerint a robbanást egy robbanószerkezet és egy olyan robbanóanyag okozta, amely nem tartozik a katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagok közé. „Nagy energiájú, de nem szokványos anyagot használtak, amely a robbanás során teljesen lebomlott, így nem lehet azonosítani” – hangsúlyozta.

Hozzátette, az eredeti bombák legfeljebb 46 kilogramm TNT-t tartalmaznak, ezek felrobbanása után feketedés jellemző. Ilyen nyomokat ebben az esetben nem észleltek.

A vizsgálat szerint a jól karbantartott drón meghibásodás miatt zuhant le. A repülőgép feketedoboza megsemmisült. Azt még nem tudni, ki és milyen céllal indította el a Tu-141-es szovjet típusú drónt.

Március 11-én késő este pilóta nélküli katonai gép, egy felderítő drón zuhant le Zágrábban. A becsapódás következtében 3 méter széles, 1 méter mély kráter keletkezett. A drón Ukrajnában szállt fel a feltételezések szerint, és Románia felől jutott át Magyarországra, majd a magyar légtéren keresztül jutott el Horvátországig. Szakértők szerint Tu-141-esekkel jelenleg egyedül Ukrajna rendelkezik. Az ukrán fél viszont tagadta, hogy az övék lett volna a lezuhant drón.

A horvát elnök szerint a drón több mint 40 percig repült Magyarország felett. Mint ismert, a Magyar Honvédség észlelte is a drónt, melyet végig nyomon követett, de nem lőtték le, mert veszélytelennek tartották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!