Ukrán nagykövet: Ukrajna megsegítése az esernyő, ami megvédi Magyarországot a háborútól

2022. április 13. – 07:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete interjút adott a HVG-nek, amiben többek között arról beszélt, hogy:

  • ha Magyarország rubelben fizet az orosz gázért, azzal segíti Moszkvát,
  • ha a magyarok azt kérik, hogy Ukrajna adja fel a harcot, azzal szerinte tulajdonképpen „azt kívánják, hogy orosz erőszak, kínzás és hátrakötött kézzel tarkón lövés áldozatai” legyenek az ukránok,
  • megdöbbentette, hogy amíg „csendben történt az orosz nagykövet berendelése”, addig milyen sokat kommunikálták az ő berendelését.

Nepop szerint helyes, hogy a magyar nép biztonságot és békét akar, a magyar kormány pedig arra kapta a felhatalmazását, hogy mindent megtegyen ennek érdekében. Ugyanakkor úgy látja, hogy mindezt csak az aktuális helyzet alapján lehet megteremteni. Ezt ahhoz hasonlította, mint amikor az ember napsütésben indul el sétálni, de elered az eső, és feltette a kérdést, hogy mit tesznek a magyarok ilyenkor:

„Előveszik az esernyőt, hogy ne ázzanak el, vagy nem veszik elő, hanem azt ismételgetik, hogy napsütésben akarnak sétálni? Véleményem szerint ideje elővenni az esernyőt. Az esernyő, ami megvédi Magyarországot a háborútól – Ukrajna megsegítése.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!