Az orosz zászlóshajó teljes legénységét evakuálni kellett

2022. április 14. – 01:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Moszkva cirkáló teljes legénységét evakuálni kellett, miután egy tűz miatt felrobbant némi lőszer – írja az orosz védelmi minisztérium közlése alapján a TASS orosz állami hírügynökség.

Ahogy korábban írtuk, az ukránok azt mondták, hogy eltalálták a Fekete-tengeri Flotta zászlóshajóját, ezért ütött ki tűz a fedélzeten. A két fél állításai nem zárják ki egymást.

A Moszkva cirkáló 2022 februárjában egy fekete-tengeri gyakorlaton – Fotó: Handout / Russian Defence Ministry / AFP or licensors
A Moszkva cirkáló 2022 februárjában egy fekete-tengeri gyakorlaton – Fotó: Handout / Russian Defence Ministry / AFP or licensors

A minisztérium közleménye szerint a teljes legénységet sikerült evakuálni, ami akár 510 főt is jelenthet. Vizsgálják a tűz keletkezésének okát.

A Moszkva 1983-ban állt szolgálatba, bár akkor még Dicsőség néven. Jelenlegi nevét 1996-ban kapta. 2013-ban a szíriai műveletekben vett részt, 2014 ben a Krím megszállásában, 2015 végén pedig megint a Földközi-tengeren állomásozott.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!