Orosz külügy: Katonai célpontnak fogjuk tekinteni az Ukrajna területén fegyvereket szállító amerikai és NATO-járműveket

2022. április 13. – 17:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Tass orosz állami hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy Oroszország „legális katonai célpontnak tekinti” az Ukrajna területén fegyvereket szállító amerikai és NATO-járműveket.

Hozzátette azt is, figyelmeztetni Amerikát és a „több nyugatiakat”, hogy ne lassítsák a „különleges hadműveletüket” (mint ismert, Oroszország előszeretettel hívja így a háborút).

Mindeközben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője reagált arra is, hogy korábban az amerikai elnök népirtásnak nevezte azt, ami Ukrajnában zajlik. Peszkov azt mondta, „elfogadhatatlannak tartják az efféle torzításokat”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!